Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 41 - t # igy ahogy vagyok - erősebb voltam nálad! Krésó

: Kérlek, Nina, neked lázad van... Hallgass rám, ülj ± ide szépen - igen, ide - beszéljünk egy kicsit okosan, emberhez illően! Te most egész sereg olyan szót mondottál ki előttem, amelyeket egyáltalában nem értek! - Lehet, hogy az előbb egy kicsit durva voltam veled szemben, kérlek, bocsáss meg! - Nem akartam! Én is arra törekedtem, hogy másként váljunk meg egymástól, emberibb módon! Elfrida néni mellett mégiscsak te voltál az egyetlen ember itten, akit szerettem, ezt szintén tudod! - De hát ne sirj, kérlek, no lám, tudtam, hogy sirással végződik minden... Nina

: Sirok, mert szégyellem magam... rettentően szégyellem magam... Az éjszaka, amikor magamban elképzeltem, mindez egészen másnak látszott^ egészen másnak... Igen, szinte elbódított... De te nem jöttél, megvetetted a rossz lányt, aki fellcinálkozik, te, a nagy, a tiszta, a becsületes és szigorú férfi... én pedig, ime, rád gondolok, a jövődre, a boldogságodra... És föláldozom magam! Ó, milyen szédületbe ejtő: erősebbnek lenni önmagamnál, a félelmemnél! Megteszem azt, amit saját magamért soha meg nem tennék! Minden akadályon átlépek, ami csak elém torlódik: a borzongást, amit a tett és minden következménye kelt bennem. Krésó

: Te lázálomban beszélsz! - Szedd össze magad! Nina

: S ez majd meg fog győzni téged, igen! Be talán fontosabb, hogy engem győz majd meg. - Természetesen épp ez a fontosabb: hogy engem győz majd meg! - Engem! Most pedig látom - egyáltalán nem győzött meg, minden ostobán sikerült majd, egy buta bakfis, közönséges liba álma a hősi tettről; vajúdtak a hegyek s megszületett egy ici-pici egérke - te pedig, igen, te - kezedbe veszed a törvénykönyvet : ez és ez a paragrafus! Mindezt ugy fogod fel, mint Yládó