Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 33 - Tudom! Na és? Én is egész óáló nap vártalak. ...S miért? Azt hittem, valami sorsszerű dolog fog történni, ez a találkozás megoldást hoz majd... már az első pillantásnál... Olyasvalmi történik, amiből életet lehetne meríteni... Én mindig ezt hittem. £ aztán - semmi! Éreztem, neked csak kellemetlen, hogy megint találkozunk s - nem tudom, mért - valami kötelességérzet féle diktálja neked, hogy búcsúzáskor még néhány szót mondj nekem... S most ezért vagy itt! Valójában pedig már elutaztál... Krésó

: /türelmetlenül/ Kérlek, most ne képzelődj... Beismerek, hogy a mi egész viszonyunk, talán mindjárt a kezdet kezdetén beteg volt - igen, egyenesen ostoba, de a mi viszonyunk egy - s a barátságunk más. Egyébként magad is tudod, hogy mindez mennyire fájdalmas, mondhatnám abnormális volt az én szememben, mennyire kellemetlen, mikor a katonaságtól visszajöttem, de távol áll tőlem, hogy most bármit is a szemedre vessek. Minden embernek teljes joga van az életéhez... Nina

: S mivel mindez beteg és ostoba dolog volt, tegnap este nem akartad meghallani, amikor hivtalak... Az ajtó nyitva volt, te benn voltál a konyhában s jól hallottad a hangom. - Most, hogy elmégy innen, őszinte lehetsz - hallottad, amikor hivtalak? S mégis, valósággal kisurrantál a konyhából... Még csak egy korty vizet se ittál, pedig azért jöttél, hogy vizet igyál... Krésó

: Csak egy kérdést, Nina: szakitottál te azzal a filmrendezővel? Nina

: /egy pillanatig ránéz a férfire, rágyújt/ - Magad is látod, semmi értelme sincs a beszélgetésünknek. - Hát igen, szakítottam - és aztán? Egyébként, azt hiszem, életem végéig hálával tartozom neked azért, hogy ezt a tanitónői állást megsze-