Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 31 - t Elfrida néni örökségében? Ha van - már pedig te jónéhány napig gyanúsan halogattad az elutazásodat, a nagynéni halálát várva - akkor egészen kurtán és világosan megmondhatom: /fügét mutat neki/ ezt fogod kapni! Megértetted? Ezt! * Krésó

: /felháborodva/ Egészen megőrültél! Azonkívül szemtelen vagy! S ha most én magyarázgatnám neked, hogy ez az asszony, aki ódaát a másik szobában haldoklik, az életével mindent odaadott, amit csak adhatott s hogy ez ezerszer többet ér, mint amennyit bármilyen, mit tudom én, örökség érhet - akkor ezt te nem értenéd meg! - Mint ahogy általában semmit sem értesz! Yládó

: Rendben van! Rendben! Csak ezt akartam tudni! Már épp elég reflektáns van azokra az ékszerekre! /Ninához/ - Ha az öregek keresnek: Milánnál vagyok ás tanulok! Te pedig, ha majd megkapod a szines és fényezett képeslapokat - nem kell elolvasnod a szöveget! Mindjárt eltalálhatod, ki küldte! /kifelé megy/ Likába megy, az istenhát amögöt ti vidékre, ahol a kisvárosban csak egy mozi van! Az embernek meg kell pukkadnia a nevetéstől! /el/ Krésó

: /elgondolkodva/ Magas homlokú, engedetlen tekintetű r kisfiú volt - s mi lett Obbtfl a kisfiúból?... Nina

: /lábujjhegyen Mára szobájához megy és hallgatózik/ Most alaposan el fogja verni... Balkezével vadul megragadja a haját, jobb tenyerével pedig az arcát üti. Valakin bosszút kell állnia szerencsétlenságéért. - Mára pedig sirni fog és - boldog lesz. No, itt van - már üti. Krésó

: Te bolond vagy, hogy hallgatod... Nina

: /még mindig ugyanazon a helyen/ Hallgass! /hallgatózik/ Most csönd van! Mintha semmi sem történt' volna! Most Mára csókolgatja Vládót - még a kezét is csókolgatja, amellyel ütötte...