Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 15 - t Bérics

: /felkacag/ Te mindent tudsz, vén dörmögő. - Ivánnak mind persze erről fogalma sincs... írja a regényét! A föllegekben jár! Hát Ninának van-e valakije? Átkozottul csinos lett az a lány! Mi? • Neki van—e valakije? Mi? /Elcsendesedik, mert a betegszoba ajtajában megjelenik Kárász, nyomban utána pedig Nina, kezében kis üvegcsékkel, melyeket a kredencre tesz./ Kárász

: Hát azért nevetni éppen nem kellene! Azt hiszem, nem kellene! Egy kis figyelmesség azért mégsem árt! Mi? Egyébként, Mirko, egy kissé helyettesíthetnél^ Vilma nem éppen ügyes betegápoló, meg aztán jobb, ha az ágy mellett inkább a pulloveremet köti, semmint eltörje az orvosságos üvegeket. - Tudod, este, ha sokáig üldögélek itten, fázik a hátam. - Legkésőbb egyT^viss zaj övök. - Mi az, Nina? Téged is túlságosan kimerit ez a betegápolás; pihenj egy .kicsit: azon a szegénykén mi már úgysem igen segíthetünk. Nina

: /elgondolkodva/ Ez az első halálesetamellyel szembenézek. Azt hittem, valami megrendítően nagy élményben lesz részem s most, hogy ott vagyok - semmi! Tulajdonképpen unalmas, nyomorúságos dolog. Túlságosan sok verejték és nyálképződés... Semmi! A filkeken a halálban legalább rendszerint van valami drámai erő... de itt, ez még csak közönséges próza sem... Kárász

: Mit elmélkedsz itt a halálról? No nézd csak az én bölcselkedő kislányomat! Inkább javítsd ki a házi feladatokat és ne filozofálj a halálról. A halál - természetesen, ilyen 'ahol egy öregasszony halódik, tulajdonképpen álomba merül - ez a halál nem regény-motivum. - De jusson csak eszedbe Andrej halála, Tolsztojnál, mi? Éppen ilyen, vagy ehhez hasonló fordul elő regényemnek ebben az utolsó fejezetében. - Valami ilyenféle, költői halál... a tengeren, a szabad égbolt alatt - egy ifjú ember... Az valami