Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 106 - t függ, hogy "be legyen fejezve! Olyan mü, amilyent ez a világ vár! Igen, várja! Lehet, hogy öntudatlanul, de minaaesetre mélységesebb vággyal, mint azokat a különféle hireket, melyeket a lapok első oldalukon közölnek. Mert ugyan mi. más válthatná meg ezt a világot, Vilma, ezt a nyers, elveszett, kicsiny, össze-vissza tört és boldogtalan világot, mint a költői, ismeretlen sző?... S egészen mindegy, hol születik majd meg ez a szó: Kongóban-e, a Himalája vagy az Andesek lábánál, melyik szélességi vagy hosszúsági fokon, melyik nyelven - mindannyian azonnal felismerik, mert keserű lesz, akár a sorsuk, sós, akár a könnyeik, lendületes, akár az elragadtatásuk, látomásos, akárcsak álmaik vagy reményeik... Igen, és itt és itt. is megszülethetik ez a mii! Igazad van, Vilma,igazad van: előbb vagy utóbb mégiscsak rájövök arra az utolsó mondatra! Rá kell jönnöm! Muszáj! Muszáj! /Elragadtatásában vaktában fölragad valamit az asztalról/ Igen, megragadom, keményen, többé nem siklik ki előlem, megragadom azt a mondatot, amelynek belsejében ott van eltemetve az a szó - a mágikus, mindenható, megváltó szó! Kinyilatkoztatom s az a szó be fog világítani minden téreket és minden embereket!... Igen, Vilma /hozzálép/ sokszor ugy érzem, hogy már itt tartom, itt, itt van a kezemben s ugy lüktet a tenyeremen, mint zimankós napjainkban az örök tavasz elfogott fecskéje... A minden titkok kulcsa... S meglengetem, mint a zászlót, minden emberi boldogtalanságok fölött ás meghirdetem: ime, nézzétek, nézzétek, Iván Kárász, akiben már senki sem hitt, az elfeledett költő, s most egy kis könyvkiadó vállalat, a "Perspektíva" névtelen korrektora, a világ végéről, az álom és való pereméről, itt hozza nektek az igazságot! A nagy, a megváltó igazságot! íme, itt van... /Kinyitja a tenyerét és belebámul. Gyen-_