Nép és színház; Q 375

-97szinházban és a Berliner Ensemble-ban ~ és megállapíthatjuk, hogy az elismerő értékelés jogos volt. Mindenki, akinek valami köze van a színházhoz, tudja, milyen erőfeszítések árán és milyen állhatatos munkával építették ujjá egy sereg színházunkat, melyet a bűnös háború rombolt le. Uj, szép épületek születtek, tetszetősek a közönség és célszerűek a színházi alkotók számára. És milyen a színházak személyi létszáma? Hasonlítsuk csak össze a mostanit a régi évkönyvek alapján a húszas-harmincas évekével, vagy éppen a nyugatnémet helyzettel! íme a különbség: 1956-ban I7.3OO színházi alkalmazott volt nálunk, és a Német Szövetségi Köztársaságban, ahol ' kereken kétszer annyi a színházak száma, csak I7.7OO. Ilyen körülmények között színházainknak megvan a lehetőségük rá, hogy kielégítsenek minden kívánalmakat. Vájjon igy áll a helyzet? Semmiképpen. Színházaink nagy száma még mindig nem elégséges. Sz elsősorban ott ütközik ki, hogy színházaink nemcsak állomáshelyükön, hanem annak környékén is játszanak, hogy a lakosság olyan rétegeit is elérjék, akiknek azelőtt a szinház ismeretlen és elérhetetlen volt. Aki a térképen grafikusan ábrázolva megnézi azt a sürü hálót, mely az egész N.JD.K.-t beszövi, ábrázolva a színházak tájelőadásait, egyrészt csodálkozni fog e kulturális munka alaposságán, másrészt azon is, hogy még igy is szépszámmal akadnak fehér foltok, melyeket nem tudunk megközelíteni. A szinház akár üzleti vállalkozás, akár nem, pénzbe kerül.Éppen ezért foglalkoznak vele a kapitalista országokban elsősorban üzleti szempontból. Két példát idézünk erre vonatkozólag: olyan jelentős európai metropolisokban, mint London és Páris, a nagyszámú színházak közül csak három élvez állami szubvenciót. Az N.D.K.-nak valamennyi színháza szubvencionált

. Nálunk nem az anyagi, hanem kultúrpolitikai és művészi szempont az irányadó. A színházi terület ilyen méretű fejlődése a Német Szocialista Egységpárt konzekvens politikájának eredménye, mely a kulturális fejlődést a szocializmusépités elidegeníthetetlen részének tekinti. Az N.D.K. 70 színháza közül a vezető fővárosi szinházak /Deutsches Theater, Berliner Ensemble, Maxim Gorkij Theater

/ mellé törnek fel az állandó művészi versengés során az olyan kezdeményező erőtől áthatott vidéki együttesek is, mint a lipcsei, eisenachi, rostocki, anklami, senf— tenberg

i szinház. Ezek a sokszor egészen kis városokban működő szinházak elsősorban bátor, úttörő drmaturgiai munkájukkal, uj német drámák színpadra segítésével hivták fel magukra a figyelmet. Ezért amikor a továbbiakban a mult évad legjobb előadásait, legérdekesebb bemutatóit ismertetjük, jellemző képet nyújt az a tény, hogy mig a berlini szinházak klasszikus - vagy majdnem annak számító - darabok kitűnő uj betanulásával, a vidékiek viszont ősbemutatóval képviseltetik magukat ebben a teljesnek nem tekinthető, csak keresztmetszetet adó összeállításban. A berlini Maxim Gorkij Szinhá

z legjelentősebb multévi produkciója volt. a nagy névadó Éjjeli menedékhel

y cimü drámája. /Bemutató:1957« augusztus 1./ Maxim Yallenti

n a nézők érzelmeire ható, magas hőfokú, Gorkij szelleméhez hü előadást rendezett. Akárcsak nálunk, a Madách Szinház