Nép és színház; Q 375
/ -66West End. music-halljai előtt luxusautók várták a revüsztárokat. ís a Theatre Workshop mégis jól választott. A munkásnegyed ráébredt arra, hogy életükben először: saját szinházuk van. Büszkék lettek arra, hogy hitelt adhatnak nekik, vagy ennivalót küldhetnek Júliáiknak és Tanner John-jaiknak. És a Theatre Workshop sikerei csúcsán sem hagyta el őket. Mert a siker megjött. Az első szezon végén még 200 font volt a veszteség, de a harmadik szezon már némi nyereséggel zárult. Zuhanyokat vettek rajta az öltözőkbe. Joan Littlewood, az előadások lelke, igy határozta meg saját koncepcióját: "A szinház eszköz arra, hogy gondolatokat provokáljunk, növeljük az ember tudatosságát saját problémáival szemben, és megerősítsük hitét az emberiségben." Ezt a célt szolgálja a szinház egész tevékenysége. Alakulása óta kb. 60 darabot játszott, felerészben klasszikusokat,Aristophanestől Marlowe-n, Shakespeare-en, Moliere~en, Csehovon át Brecht-ig és Q'Caseyig, Giraudoux és Lorcáig, felerészben pedig uj, egyenesen a szinház számára irt, mai témájú darabokat, köztük számos munkástárgyút. E tekintetben igen sokat köszönhetnek a szinház egyik motorjának, Ewan MacColl-nak, akinek darabjai /Uránium-235* Csirkefogók galériája, A vonatot meg lehet állitani, - legutóbb pedig a Lysistrata után irt Olajágvállalkozás/ Angliában és külföldön is nagy sikert arattak. Tevékenységük sokirányú; rendes szinházi előadásokon kivül gyermekelőadáaokat,kiállitásokat, felolvasásokat, vitaesteket és hangversenyeket is szerveznek, s munkájukat kiegészíti 30 növendékkel dolgozó szinészképző iskolájuk. Az utóbbi években a sajtó sem mehet el mellettük közömbösen. A legelőkelőbb, legkonzervatívabb lapok is kénytelenek foglalkozni munkájukkal, annál is inkább, mert az angol szinházi élet sivárságában,darabszegénységében, kizárólag a sztárkultuszra alapozott egyhangú menetében a Theatre Workshop jelenti az egyetlen merész, kezdeményező, értékes hagyományokat és friss ujitó, kísérletező kedvet egyesitő vállalkozást. Nem hallgathatnak róluk azért sem, mert jelentőségüket számos külföldi vendégjáték sikere pecsételte meg; Moszkván, Bécsen, Belgrádon át vezető utjuk során két izben is megállapodtak Párisban, a Nemzetek Színházában. Az angol sajtónak ez már azért sok volt. Egy east-endi»nyíltan baloldali szinház képviselje az angol szinikultúrát a nagy nemzetközi seregszemlén? Kikiáltották obszkurusnak, periférikusnak, az angol hagyományokat nem ismerőnek. És a szinház, beszédes cáfolatu,. a II. párisi fesztiválon a Shakespeare előtti angol dráma egyik kincsével az Arden of Feversham-mel mutatkozott be; egy olyan darabbal, melyet a hagyományos angol színházak jóformán nem is ismernek. /Az angol szinházi életnek amugyis egyik jellegzetessége, hogy többnyire húzódoznak a klasszikusok bemutatásától, s még Shakespeare felújításának kötelezettségét is áthárítják az Old Vic-re, vagy a atratfordi színházra./Az óriási sikerre mi sem jellemzőbb, mint hogy a Times-t a francia sajtó éb-