Nép és színház; Q 375

-23Az első időszak nehéz veit, és kétszer-háromszor még az is előfordult, hogy a felvonás után, melynek hangulatát a nem képzett nézőkből álló tömeg elrontotta, ki kellett lépnem a függöny elé, s a kilátástalan helyzetbe jutott színészek nevében felhívással kellett fordulnom a jelenlevőkhöz. Egy izben nem tudtam uralkodni magamon és élesebben beszéltem, mint szükséges lett volna. De a tömeg csendben maradt és nagyon figyelmesen hallgatta szavaimat. Ismétlem, hogy ez csak kétvagy háromizben fordult elő. A mai napig nem tudom, hogy jutottak el ezen esték eseményei a széles nyilvánossághoz. Se az újságok nem irtak róluk, se dekrétumokat ne® hoztak tárgyukban. Dehát akkor miért következett be ezen incidensek után szinte egy csapásra valami tökéletes változás? Az uj nézők negyedórával kezdés előtt helyükön voltak. Nem dohányoztak többé, nem törtek diót, és vajaskenyeret se hoztak a szinházba. Ha éppen nem volt fellépésem, és átmentem a színház folyosóján, fürge fickók száguldottak minden irányba, és szertekürtölték figyelmeztetésüket: "Itt gyün!" Már tudniillik az, aki a színpadról magaviseleti szabályokra oktatta őket. És mindenki sebtiben lekapta kalapját, és alávetették magukat a ház szokásainak, ahol legfőbb ur egyedül a művészet volt. A háború és a forradalom alatt színházunkban a legkülönbözőbb emberek tömegei fordultak meg, Oroszország minden nemzetiségéből és minden kormányzóságából. Mikor a nyugati front összeomlott, Moszkva megtelt menekültekkel, akik a színházban kerestek vigasztalást; az uj közönség magávalhozta szokásait, jó és rossz tulajdonságait. A jövevényeket újra meg kellett tanítani a rendre, "a színházban való viselkedésre." Alig sikerült ez, már uj menekültáradat jött Moszkvába északról, majd egy ujabb délről, a KrimbŐl, vagy keletről, Szibériából, vagy a Kaukázusból. Mind bejöttek a színház kapuján, s elhagyták, a soha viszont nem látásra. A forradalom kezdetével a színház a legváltozatosabb néprétegeknek nyilt meg. Ez a periódus a katonaküldötteké volt, akik Oroszország minden részéből sereglettek össze, majd az ifjúságé, s végül a munkásoké s általában a nézőké, akik, mint az imént vázoltam, még sose részesültek a kulturában. Ezek a nézők rendkívül alkalmasnak bizonyultak a színház befogadására: nem csak ugy arrajártukban jöttek a szinházba, hanem izgalomban, várva valami fontosat, eddig nem látottat.Megindító érzelmekkel jöttek a színész elé. Sajnos abban az időben sok furcsa muzsafi merült a művészet felszínére, akik hozzánk hasonlóan színészeknek nevezték magukat. Ezek az embercsoportok, akiknek semmiféle köze nem volt a mi szakmánkhoz, a legszemérmetlenebb módon használták ki a színházat, olcsó, kontár előadásaikkal terpeszkedtek benne egy bizalommal teli, művészetre vágyó közönség előtt. Ezek a betolakodók bennünket, a művészet szolgáit is kompromittáltak. Ez nagyon ártott az éppen keletkezőben levő meleg kapcsolatnak a színész s a széles demokratikus közönség közt. Mindenesetre köztünk, színészek közt is voltak olyanok, akik ebben a színház számára történelmi pillanatban, - amikor először találkozott az uj, milliós hallgatósággal, - távolról sem álltak hivatásuk magaslatán. ooo