Nép és színház; Q 375

-17CLARA ZETKIN: LENINRŐL ... Egyszer Lenin együtt talált minket - három nőt - amint a művészet, a népművelés és a nevelés kérdéseiről beszélgettünk. Éppen akkor fejeztem ki lelkes csodálatomat a bolsevikok páratlan, a maga nemében gigászi kulturális munkája iránt, az alkotó erők felvirágzásán az országban, amelyek a művészet és a nevelés számára uj utakat igyekeztek kijelölni. Eközben nem titkoltam azt a benyomásomat, hogy elég gyakran lehet bizonytalanságot és homályos tapogatódzást, próbálkozó lépéseket megfigyelni, és hogy az uj tartalom, az uj forma, az uj utak szenvedélyes keresése mellett a kulturális élet területén néha mesterkélt,finomkodó "divatozás" és a nyugati példák utánzása kap helyet. Lenin mindjárt igen élénken belekapcsolódott a beszélgetésbe. Bj erőket felébreszteni, azon dolgozni, hogy Szovjetoroszországban uj művészetet és kultúrát teremtsünk - mondta - ez helyes, nagyon helyes. Fejlődésünk viharos tempója érthető és hasznos. Be kell hoznunk azt, amit száz éven át mulasztottunk és mi be is akarjuk hozni.A kaotikus erjedés, uj jelszavak lázas keresése, olyan jelszavaké, amelyek manapság bizonyos irányoknak "hozsannáznak" a művészet és gondolkodás terén, de holnap "feszítsd meg"-et kiáltanak.- mindez elkerülhetetlen. - A forradalom kifejleszt minden eddig megláncolt erőt és a mélyből az élet felszínére hajtja őket. Itt egy példa a sok közül. Gondoljanak arra a hatásra, amelyet a mi festészetünk, szobrászatunk és épitészetünk fejlődésére a cári udvar divatja és szeszélye, valamint az arisztokrata urak és a burzsoázia izlése és bogarai tettek. A magántulajdonon alapuló társadalomban a művész árut termel a piacra, rászorul a vásárlókra. A mi forradalmunk felszabadította a művészeket ezeknek a nagyon is prózai feltételeknek a nyomása alól. Pártfogójukká és megrendelőjükké a Szovjetállamot tette. Minden művésznek, mindenkinek, aki annak tartja magát, joga van szabadon, a maga ideáljával megegyezően, mindentől függetlenül alkotni. - Be persze, mi - kommunisták vagyunk. Nem állhatunk karbatett kézzel és nem hagyhatjuk, hogy a káosz tetszése szerint alakuljon. Ezt a folyamatot egészen tervszerűen kell irányítani és eredményét kialsütitani. Ettől még messze, nagyon messze vagyunk. Nekem ugy látszik, hogy nekünk is megvánnak a magunk Doktor Karlstadt-jai. Túlontúl nagy "felforgatók" vagyunk a festészetben. Ami szép, azt meg kell tartani, például kell venni, belőle kell kiindulni, még ha "régi" is. Miért kellene elfordulnunk az igazi széptől, lemondani róla mint a további fejlődés kiindulópontjáról, csupán azért, mert "*égi"? Miért kell meghajolnunk az uj előtt,mint valami istenség előtt, amelynek alá kell vetnünk magunkat, csak azért, mert "ez uj"? Értelmetlenség, tisztára értelmetlenség! Ezen a téren sok