Nép és színház; Q 375

-15aére törekedett, teljesen uj, a hagyományos commedia deli'arte-tól kölcsönzött alapon. Másutt már irtunk Gorkijnak erról a szándékáról,és meg^ vizsgáltuk e gondolat keletkezését, de szükségesnek tartjuk, hogy most mégegyszer visszatérjünk rá. Idetartozik először is azért, mert Gorkijnak a színházról táplált egyik leglényegesebb elgondolásával állunk szemben, és mert egyike azon hajtóerőknek, melyek egész,nagykiterjedésű tevékenységét a szinház területén meghatározták. Másodszor is,mivel időközben uj bizonyítékok támadtak, melyek megmutatják ezen elgondolás teljes jelentőségét és hatását szinmüvészetünk fejlődésére. Végül pedig rá kell mutatni arra, hogy Gorkij elgondolása az improvizációs színpadról egyre nagyobb érdeklődést kelt a mai szovjet színházi életben, és külföldön is felfigyeltek rá. Amikor Gorkij improvizációs színpadról beszél, nem egy bizonyos műfajra vagy ábrázolási stilusra gondol, hanem a színdarabon való kollektiv munkáira

, amelyben a szerzőn kivül a színészek ia résztvesznek. Ha összefoglaljuk mindazokat a nyilatkozatokat erről a témáról, amelyeket Gorkijnak Sztanyiszlavszkijhoz irott leveleiben találhatunk, miután az elutazott Capriból, továbbá azokat, amelyeket N.A.Rumjancevhez intézett leveleiben, 1914 elején több újság riporterjelnek adott interjújában, és később a Leningrádi Első Munkásszinház tevékenységével kapcsolatban tett, ugy a következő képet alkothatjuk elgondolásáról: Az improvizáció számára a drámaíró megadja a témát, a személyeket és a szcenáriumot. Ezután gondolatban minden színész kidolgozza a "maga képét",és elképzeléseit megbeszéli kollégáival. E javaslatok kritikai megvitatásának alapján a "jellemek felvázolt sémáját" uj vonásokkal egészítik ki,s az élethez, a valósághoz alkalmazzák. A jellemek kidolgozása folyamán ellenmondásaik is előtűnnek, és kialakulnak a darab konfliktusai. A szcenárium alkotója, aki maga is a munkakollektivához tartozik,fogalmazza meg a végleges szöveget. Itt tehát arról van szó, hogy az előadás s a darab egyszerre jönnek létre. Mindez olyan alkotó folyamatot jelent, mely arra neveli a drámaírót, hogy mélyebben hatoljon be a szinház lényegébe, a színészt pedig megtanítja, hogy jobban értse a drámai alkotás törvényeit, tisztábban ábrázolja a jellemeket és típusokat, és világosabban juttassa érvényre az eszméket. Gorkij itt az olasz rögtönzéses vígjáték hagyományaiból indul ki, mely iránt a nápolyi Scarpetta Szinház benyomása alatt, közelebbről érdeklődött. De javaslatának tartalomban és formában egyaránt egészen más volt a célkitűzése, mint az olpsz álarcos játéknak. "Nehogy bárki is azt higyje, hogy én vissza akaroa hozni a XVII. század technikáját, amikor a színdarabokat idegen anyagból építették fel - novellákból, történelmi tényekből,mítoszokból, legendákból, - és a nemesség s a gazdag polgárság szórakoztatására alkották", irta Gorkij. "Az én javaslatom, hogy ezt a kísérletet élő, aktuális. anyaggal haj tsuk végre ..." Ha beleéljük magunkat Gorkij gondolatmenetébe, ugy tisztán fogjuk látni annak két legfontosabb újítását. Először is, határozottan elutasítja a dekadencia törekvéseit az improvizáció felélesztésére;Gorkijnál uj formákról van szó. ő tovább akarja fejleszteni a színpadi realizmust; a dekadens»^ ezzel szemben uj "álarcos színházukkal" a rea-