Giraudoux, Jean: Siegfried; Fordította: Szántó Judit; Q 291

42. Genevieve Siegfried Genevieve Siegfried Genevieve Siegfried Geneveivr még nem vettem ki osztályrészemet a vágyakból, a csodálatbél, a vonzalmakból. Eddig még nem mertem szabaddá tenni ezeket a fenntartott helyeket. Még várok. Már nem fog soká várni. Néha én is ezt mondom magamnak, A sors elszántabban veti rá magát az emberi rejtélyek megoldására, mint maguk az emberek. Almában hoz napvilágra elkallódott, hires gyémántokat, száz óv múlva fed fel hajóroncsokat, amelyek elvesztéséhe már belenyugodott a világ. Isten csak figyűlmetlenségből tür el tévedéseket a könyvelééében; általában iszonyúan gondos. Nagy lármát csap majd, ha észreveszi,hogy ugyanannak a Siegfriednok két dossziéja van. Igen, még számitok az elemek olfojthatatlan feesegésére.. És ön, emberi lény, ön hallgat? Egy mondatot fogalmazok magamban. Igaza van. Térjünk vissza a leckénkhez... Térjünk vissza önmagunkhoz. /Köze ledik a nőhöz, nézi./ Messziről jön, de nagyon közelre. Bocsásson meg, amiért ugy közelitek egy ismeretlen emberhez, ahogy mindennap a tükörképemhez közeledek. .. Milyen édes érzés szembenézni egy titokkal, amely anpyival gyengédebb és elbüvölőbb, mint azenyém ! Micsoda üdülés, hogy most azt kérdezhetem magamtól: ki ez a fiatal nő, kit szeretett már, mire hasonlit! Nyelvtanilag talán helyesebb lenne igy kérdezni: kire?.