Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

Mikola

I Anna: Mikola: Anna: Mikola: Anna

: Mikola: Anna: Mihaja

: - 33 Ez a csendőr mért ugrott fel olyan korán? Észre se vettem, amikor elment. Azt mondta, hogy szolgálatba kell sietnie. Tudod, amint tegnap megláttam, majd kővé dermedtem. Késő éjszaka abban a mundérban, - azt hittem tényleg kisértet, hogy a másvilágról jött, de aztán láttam, hogy eleven. Te nem tudtad, hogy a mi kerületünkben van? Én? Honnan tudtam volna? Biztos voltam benne, hogy már a csontjai is elporladtak valahol Boszniában. Hiszen a bátyád esküdözött, hogy már régen nem él, még a katonaságtól kapott halotti cédulát is mutatta. Nagy baj persze, hogy Írástudatlan vagyok s nem tudtam elolvasni. Szóval téged éppen ugy becsaptak, mint engem. Nem tudom mért voltak rajta annyira, hogy ilyen messzire adjanak férjhez. Én nem tudom. Egészen ki akartak semmizni az örökségből. Ha Gurmanhoz mentem volna férjhez, - 6 kiverte volna belőlük. Ismerted, milyen ember volt! Féltek tőle. Összeszövetkeztek hát a biréval, hogy hivassák be katonának, - bár egyetlen gyerek volt, ő tartotta el az anyját... Mikor ez sikerült, felhasználták az alkalmat s engem is kiebrudaltak. Elég világos a dolog, nem nagy ész kell hozzá, hogy megértse az ember. Istenem, én meg nem jöttem rá, honnan fuj a szél! Soha nem volt dolgom gazdagokkal, az eszük járá-