Virta, Nyikolaj: Beláthatatlan messzeségek; Fordította: Maráz László; Q 201

HIZSNYAKOVI Tudja, arra számítottam, hogy sokkal nehezebb lesz. Derék emberek vannak itt. RAKITYINA: Azt hiszi, engem nem nyugtalanít a sórsuk? Magának egy kolhozzal kell törődnie, nekem több tucattal. Az én lelkem nem kérgesedett el a sok hivatalos ügy között. Csakhát az én könnyeimet meg az én gondjaimat nem látja senki. HIZSNYAKOV» Jó ember maga, Anna Pávlovna. De a szeméből szomorúság láhazik

r olvasható ki. Miért? RAKITYINA: Megvan az oka, Matvej Ivanovics, megvan. Mindenki szeretné, ha legalább egy kicsit részese lehetne a boldogságnak. HIZSNYAKOV: Ugy látom, maga sem túlságosan boldog. RAKITYINA: Hát maga? Csak nem komolyan beszélt akkor, amikor a feleségéről tett említést a múltkor? Hiszen biztosan szereti magát. Azt a táviratot is nyilván csak azért küldte, hogy megtarthassa magát. HIZSNYAKOV: Aki igazán szeret, az nem tesz ilyesmit. Pzakitottunk vele. Majdcsak megleszek magam is. RAKITYINA: ín már régóta magam vagyok. HIZSNYAKOV: Hogyan? Hát nincs férjnél? RAKITYINA: Nem, nem arról van szó... /Rövid szünet után/. Az én férjem, Matvej Ivanovic3, züllött, lecsúszott ember. Mindenütt eljátssza a becsületét, mindenünnen elbocsájtják. Iszákos, botrányokat osinál, elrontja a fiamat. Nam is tudom már, hány éve hordom ezt a meggyűlölt jármot. HIZSNYAKOV: Miért nem válnak el? RAKITYINA: Könnyű azt mondani. Csakhát az én helyzetemben!... Meg aztán akármilyen is Fjodor, mégiscsak apa, a gyermekeim apja. /Rövid szünet/. Ne haragudjék, hogy ilyen családi dolgokról beszéltem magának... HIZSNYAKOV: Hová gondol, Anna Pávlovna! Hiszen én is ugyanolyan nyilt vagyok magához. Igaz, az első időben haragúdtani magára, amiért ide javasolt... De aztán hallgattam magát a gyűlésen és csodálkoztam, hogy tudhat ilyen ügyesen beszélni az emberekkel... Most pedig már hálás vagyok, végtelenül hálás vagyok magának. Igazán