Giraudoux, Jean: Miként Lukrécia; Fordította: Galamb György; Q 153

Lucile: Paola: Lucile: Paola: - 67 Nos, mit határozott? Nem akarom, hogy lásson engem! Amig Armand vissza nem jön, nem akarom, hogy bárki is lásson! A legkevésbbé, rossz, ha látja magát... Ez itt a szerelmi terhesség láza; kiütött a szája szegeltében a a pupilláját félmilliméterre kitágitotta, de a férje nem fogja észrevenni. Maga azonban olyannak fogja látni őt, amilyennek az asszony az első árulás után látja meg, amilyen valójában. Maga fél ettől a látyánytól s én megértem a félelmét. Ez az én boszszum, Lucile. Maga elvette tőlem a férjemet, és visszaadom a magáét teljes valóságában. Most hallja majd először a hangját, érinti a bőrét és izleli az Ízlését. Tegnap még egyszerű volt, jó és'nagylelkű! Vajon mivé lesz, ha átlépi ezt a i küszöböt? A száját, a pofaszakáiiát vajon milyennek fogja látni? Soha férfi ennyire ismeretlennek még nem mutatkozott maga előtt, mint amilyen ő lesz! Helyes! Jöjjön fel! Tudjon meg mindent! Ne csináljon őrültséget... Ismerjen meg végre engem. Én, még azt az asszonyt is, akit gyűlölök, elébehelyezem minden férfinak. Biztosra veszem, hogy mi nagyon jó barátnők leszünk. A test-test elleni harcban, teljesen mezitelenül, ahogyan tegnap küzdöttünk egymás ellen, olyan közelségbe jutottunk, amely kötelez. Az Isten nem adott magának huszonnégy órát, de az asszonyok adtak magának egyetlen egyet, azt, amely lehetőséget nyújt, hogy felkészüljön. Nem arra, hogy meglássák - ezt tekintve semmit sem kockáztat - hanem arra, hogy lásson. És ez borzalmas lesz... Ha lenne magánál valami mágikus szemviz, üritse ki a fiolát, Lucile... Menjen csak ezen a lépcsőn. Ez is az utcára vezet. Az ügyész ur még semmit sem tud. ffiajd én megmondom neki, hogy maga mint a barátnőm ki-