Giraudoux, Jean: Miként Lukrécia; Fordította: Galamb György; Q 153

- 28 len találkozás vele. Még az ágyban is félénken csúszik önmaga .emllé .. . De ami a férfiakat illeti, mindegyik a tökéletesség, a férfiasság. Világosan, élesen rajzolódnak ki a szemében külszinre és szellemre egyaránt. És ez a játék az erénnyel nem más, mint egy olyan test kacérsága, ijedtsége, i önkivületi állapota, amely erőt vesz magán, azoknak az éle/ sen kirajzolódott testeknek láttára, amelyekkel a férfiak veszik körül magát. Most nagyszerűen jellemezte önmagát. Szó sincs róla. ^em magamat jellemeztem. Az én esetem éppen az ellenkezője. Én soha nem látok és nem is szeretek mást, csak egyetlen férfit. Az a férfi, bevallom, néha változik. Én változtatom, de csak őt szeretem. Elhomályosítja előttem ) a világ valamennyi más férfiát. Ha velem van, a többi láthatatlan számomra. Szinte kiradirozom őket az életből. Még a festményeken, a rajzoko sem látom meg őket. Ha én szeretek, a hajók matróz nélkül közlekednek, a kocsik kocsis nélkül, a cukrászdában a sütemények maguktól jönnek ki a konyhából, az ökrök ember nélkül húzzák az ekét. A tenorista számomra levegő. A magas c-t is fujtató adja ki. Gyónáskor a bocsánat mintha szalagon jönne hozzám vagy visszhang-képpen. A többi asszony, mikor táncol, az én szememben üres térben táncol. Egy láthatatlan kezet szőrit és a semmibe csacsog és aléltan borul a semmire. Az egyetlen férfit, akinek alakja, hus és váré van, én tartom a karomban, / A férje is igy elhomályosul maga előtt a kalandjai közben? A férjem? Ugy él bennem, mint valami homályos lelkiismeret. Mint valami kellemes rögeszme. Mint egy emlékkép, ami azonban nem menedék, mert a jelen minden pillanatban jelen. Inkább árny, mint élő társ, amelyhez rendelés-szerüen vissza