Gyárfás Miklós: Kis dramaturgia; Q 143
17 előrehalad. Ha a cselekmény megáll, a nézőtéren köhögni kezdenek. Tapasztalt drámaírók tudják, mit jelent ez a köhögés. Nem azt, hogy influenza-járvány van, hanem azt, hogy a darab unalmas. A színpadra akkor telepszik rá az unalom, ha a szet replők megszűnnek cselekedni, vagyis ha az elmondott szavaknak nincs cselekvőerejük. Jaj a színpadon a szószaporitó, locsogó-fecaegő szerzőnek. A drámában minden mondatnak Jelentenie kell valamit , minden mondatban mozdulnia kell a cselekménynek , Persze, nem valami eszeveszett rohanásra kell gondolnunk, hanem arra a természete s folyamatra, amely az emberi jellemfejlődósbői következik. Mert a színpadon a nemcselekvés is lehet cselekvés és feszültséget adó. A Citromszigetben Zugó Máté ne m akar belépni a szövetkezetbe, de ez a nem-akarás nem passzivitás, hanem cselekvés. Ez a cselekvés ütközik össze Vészi Anna tanácselnök, Kocka párttitkár pozitív irányú cselekvésével és találkozik a plébános ártó, gonosz wzándókával, A mozgás, amelyről beszélünk, kétféleképpen történik a drámában, A történésben ós a jellemekben halad. Nem kétfél e mozgást kell értenünk ezen, hanem egyetlen mozgást, amely az emberek jellemében ós cselekvésében tör utat magának . Ez könnyen érthető, hiszen cselekvés nem keletkezhet ember nélkül, i'ermószetesen nem nevezzük drámai mozgásnak azt, amely például természe ti erők hatására Jön létre. /Mondjuk, vihar elől menekülnek az emberek./ Az ilyen akciót pusztán történés , véletlen külső kö% rülmény hozza létre, nem gyökerezik a társadalomban, sem az
