Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

' - 53 Carlo

s

.- Elég! Fény, látás...üres szavak! Vakok vagyunk! Érted? ft Ignaci

o.- Legalább elismered... Azt hittem csak... világtalanok vagyunk... Carlos

.- Vakok, igen! Mondjuk ki! Ignaci

o.- Vakok, de mivel szemben? Carlo

s /haborzva/.- Mivel? Ignacio

.- A fénnyel szemben! Valamivel szemben, amit vágyunk mega » , érteni...még ha tagadod is. /Átszellemülten/ Hallgass idei sok mindent tudok. Tudom, hogy a látók néha megkisérlik elképzelni a mi bajunkat és ezért becsukják a szemüket / a szinpad fénye lassan csökken/. Ilyen* kor megborzadnak. Vannak közöttük, akik megőrültek, mert vaknak hitték magukat...mivel nem nyitották ki időben a szobájuk ablakát / a szin sötét, csak a csillagok ragyognak az ablakon át/. Nos, ebbe az őrületbe és ebbe a borzalomba sülyedünk mi is! Nem is tudjuk, mi az! /A csillagok kezdenek kialudni./ És éppen ezért kétszeresen fájdalmas ez nekem /teljes sötétség a szinen és a nézőtéren/. A mi hangunk a ködbe vész... Carlo

s Ais félelemmel a hangjában/.- Ignacio! Ignaci

o.- Igen...Borzalmas szó, mert titokzatos. Kezded.•.kezded már érteni /rövid szünet/. Éreztem, hogy örülnek a látók, amikor reggel a fény visszatér. / A csillagok lassan ismét ragyogni kezdenek s ugyanakkor a szinpad is kezd világosodni. Kezdik megismerni a tárgyakat, s közben élvezik azok alakját és... és szinét. Eltelnek a fény örömével, ami az ő számukra Isten valódi ajándéka. Olyan nagy adomány, hogy megpróbálják éjszaka is létrehozni. A mi számunkra azonban ez mindegy. A fény visszatérhet; eltűnhet és magával viheti a formákat és szineket a sötétségbe; megmutathatja a tárgyakat teljes valóságukban. /Teljes fény a szinpadon, a csillagok is ragyognak/ A távoli csillagokkal együtt! De mindegy! Semmit nem látunk! %