Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129
- 40 /Dona Pepita odaszól a terraszról a korcsolyázóknak. Ignacio és Carlos elhallgatnak és odafigyelnek./ dona Pepita.- Már kétszer esett el, MiguelinI Nem jól van ez « igy! Andrés, mi történt? Miért nem indul? Induljon. Legfeljebb elesik. Minden nap bizonytalanabb. Carlos .- Hallod? Ignaci o.- Mit? Carlos .- Hogy te vagy a hibási Ignaci o.- Én? Carlo s .- Te, Ignacio. -öarátilag hivlak, gondold meg és,...segits, hogy távoltarthassuk az intézettől a felfordulást és ne engedjük elpusztulni. Azt hiszem, ez mindannyiunk érdeke! Ignaci o.- Engem nem érdekel! Ez az intézet hazugságra épült. /Dona Pepita, miközben keze a két lány vállán nyugszik, kedvesen megcsókolja őket, kimegy a terrasz jobboldalán; Juana és Elisa egymásba karolnak./ Carlos.- Milyen hazugságra? Ignaci o.- Arra, hogy normálisak vagyunk. Carlo s .- Most ne vitázzunk erről! Ignaci o /feláll/.- Semmiről ne vitázzunk. Nincs lehetőség arra, hogy megegyezzünk. Azt fogom mondani, amit akarok és senki kedvéért nem térek el arról az útról, amelyre ráléptem. Senki kedvéért! Carlo s /összeteszi a kezét, uralkodik magán/.- Hát jó. Viszontlátásra. /Gyorsan kimegy jobbra. Ignacio egyedül marad. Melankolikusan fütyüli a "Holdfény" szonáta adagioját. Aztán kezét botjára támasztja és hátrahajtja a fejét. Rövid csend. Lolita belép a terraszon keresztül. Rögtön utána jobbról Esperanza és mindkettő arca kigyúl a másik lépteinek hallatára. Előremennek, mig végre találkoznak és szinte egyszerre felkiáltanak./