Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 35 Ignaci

o.- Itt is szükséges. Honnan tudjuk, szegény vakok, hogy körülöttünk mi leselkedik? Carlos

.- Nem vagyunk szegények! És ezt tökéletesen tudjuk! /Ignacio őszintén nevet/ Ne nevess! • Ignaci

o.- Bocsáss meg, de optimizmusod olyan gyerekesnek hat.., Ha például arra kérnélek, hogy kelj fel és nagyon gyorsan gyere ide, ahol állok, azt akarod elhitetni velünk, hogy félelem nélkül megtennéd. •. Carlo

s /felugrik/.- természetesen! Megtegyem? /Szünet./ Ignaci

o /súllyal/.- Igen, kérlek. Nagyon gyorsan, ne feledd! Carlos

.- Máris, / A vakok előrenyújtják a fejüket a nagy figyelemben. Carlos néhány gyors lépést tesz, de hirtelen bizonytalanság jelenik meg arcán, lassitja a lépéseit, kinyújtja a karját. Megérinti az asztalt és durva gyűlölet önti el./ Ignaci

o.- Nagyon lassan jösz. Carlo

s /az asztalt megkerülve halad tovább összeszorított ököllel mindaddig, amig Ignacioval találkozik/.- Ne hidd, már itt vagyok. Ignaci

o.- Bizonytalan voltál. Carlo

s

.- Egyáltalában nem. Biztosan jöttem, hogy meggyőzzelek félelmed oktalanságáról. És te meggyőződhettél arról, hogy nincsenek közben akadályok. Ignaci

o./győzelmesen/.- De féltél. Ne tagadd- /Á többiekhez/ Félt. Nem hallottátok bizonytalanságát, és hogy megállt? Miguel.- El kell ismerni, Carlos, mind éreztük. Carlo

s /vörösen/.- De ez nem félelem miatt volt! Azért tettem, mert hirtelen megértettem... Ignaci

o.- Mit? Talán, hogy lehet akadály közben? Ha ezt nem félelem* nek nevezed, hivd ahogy akarod.