Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 32 /Elisa sóhajt, nem szól. Juana mellé ül, aki gyengéd hozzás és bátorítja kedvetlenségében, mig végül az Ignacio és Carlos közötti beszélgetés érdekessége leköti figyelmüket./ Albert

o

.- Hallottál bennünket, Carlos? Carlos

.- Igen, Alberto. Az egész nagyon érdekes volt. André

s.- És néked mi a véleményed erről? Carlo

s

.- /kimért hangon/.- Néhány dolgot nem értek jól. Tudjátok, hogy gyakorlati ember vagyok. Milyen céllal mondtátok mindezt? Ez az, amit nem értek. És mindenekelőtt, csak nyugtalanságot és szomorúságot találok benne. Migue

l

.- Megállj! Volt nevetés is /ismét önkénytelen szomorúsággal/, amit alázatos szolgátok javíthatatlan szerencsétlensége okozott. /bevetés./ Carlos/mind határozottabb hangon/.- Sajnálom, de ezt kell mondanom neked, Miguelin, hogy néha egyáltalában nem vagy mulatságos. De hagyjuk ezt. /Remegő hangon/ Ellenben tőled, Ignacio /ez megremeg Carlos hangjára/, tőled akarok valamit kérdezni. Azzal, amit mondtál, azt akarod kifejezni, hogy mi, világtalanok, a látóktól független világban élünk? Iganci

o /ugy látszik, kissé ijedt, torkát köszörülve/.- Azt akarom. •.mondani..• Carlos

/közbevág/.- Nem, kérlek. Azt akartad mondani, vagy nem? Ignaci

o.- Nos igen. Egy külön világban...ami szerencsétlenebb, Carlos.- Pedig nem igy van! A mi világunk és az övék egy és ugyanaz. Nem tanulunk tán ugy, mint ők? Társadalmi szempontból nem vagyunk tán olyan hasznosak, mint ők? Nincs meg a magunk szórakozása, nem sportolunk? /Rövid szünet/ Nem szeretünk, nem házasodunk? Ignaci

o /csendesen/.- Nem látunk? Carlo

s/hevesen/«- Nem, nem látunk. Azok viszont félkaruak, sánták, bénák; idegbetegek, sziv- és vesebajosok; 20 éves korukban meg-