Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 30 mételgette alamizsna-kérés közben: "Nincs olyan adomány, mint a látás, testvérkéim"; ez a dal nem egyezik talán azzal, amit nekünk a nyugodt diákéletről papolnak, mégis sokkal őszintébb és értékesebbnek tartom. Mert azok a vakok nem tettek ugy, mint mi: nem menekültek abba az őrültségbe, hogy normálisnak higyjék magukat. /Amig Carlos Ignaciot hallgatja, a visszafojtott gyűlölet egyre erősebben látszik arcán. Juana arckifejezésén visszatükröződik Ignacio minden mondatának hatása./ Andrés

./tartózkodó

an/.- Talán igazad van... Magam is sokat gondolkoztam ezeken a dolgokon. Azt hiszem, a vakság miatt nemcsak a távolságot nem tudjuk érzékelni, hanem valami más öröm is hiányzik az életünkből. Biztosan valami csodálatos öröm. Mit gondolsz, mi lehet az? /Miguelin, aki egész idő alatt nem vesztette el derűs arckifejezését, balra kimegy a terraszra. Elmegy Elisa mellett, de nem veszi észre - Elisa enyhe szorongással indul - és éppen ugy ér a szobába, hogy Ignacio szavait hallja./ Ignaci

o /saját magának hadonászik, lelkesen és vadul, öntudatlanul megtapogatja azokat a testrészeit, amelyekről beszél/.- így képzelem, hogy szemünkön keresztül állandóan behatol valami bizsergő érzés, ami mozgásba tartja idegeinket és bensőnket... és nyugodtabbak és jobbak leszünk tőle. Andrés.-/Sóhajtva/.- így kell lennie. Migueli

n.- Szervusztok, fiuk! / a terraszról; Elisa felemeli fejét, kezét a mellére szőritja és elindul feléje./ Pedr

o

.- Szervusz, Miguelin! André

s.- Jókor jösz, hogy elmondd, milyen öröm lehet, ha az ember lát. V