Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

/leül az egyik középen lévő karosszékbe, Juana pedig a díványra, mellé./ Juana.- Nincs semmi... /rövid szünet/ Carlos.- Mindig elmondtuk egymásnak bajainkat,..Nem akarod megszerezni nekem azt az örömet, hogy mi bánt? © Juana.- De mikor nincs eemmi bajom. /Rövid szünet/ Carlo

s /Juana egyik kezét simogatja/.- De történt veled valami, és velem is. Juana

.- Veled? És miért? Carlos

.- Az egész mostani helyzet miatt... Ignacio. /Rövid szünet/ Juana

.- Gondolod, hogy súlyos? Carlo

s

.-És te? /mosolyogva/ Gyere, légy őszinte hozzám... Mindig az voltál. Juana.- Nem tudom, mit gondoljak...Részben hibásnak tartom magam. Carlo

s

.- Hibásnak? Juan

a.- Igen. Elmondtam már neked, hogy a megnyitó napján sikerült őt lebeszélnem arról az elhatározásáról, hogy elmenjen. Most pedig ugy látom, talán jobb lett volna, ha elmegy. Carlos.- Jobb lett volna, de még rendbe lehet hozni mindent, nem gondolod? Juana.- Talán. Carlos.- Tegnap ugyan ezt kellett mondanom don Pablonak is... Meglepett, mennyire bántja őt az ügy... Még ő sem látja tisztán az okokat; de könnyített magán ugy, hogy bizalmasan elmondta aggodalmait. Ugy találja, hogy a gyerekek nem olyan őszinték, fellépésük nem olyan határozott, mint azelőtt. Az egyes tantárgyakban a versengések most sokkal lanyhábbak... Megpróbáltam vigasztalni. Sajnáltam, hogy ilyen határozatlannak látszik. Sajnáltam... és valami különös érzés fogott el.