Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129
- 23 Ignaci o Aemény/.- Látót ? Juana.- Miért ne? Ignaci o /gúnyosan/.- Látót? Juan a.- Mit számit az ? Egy nőt! /Rövid szünet/ Ignacio.- Az ördög vigye mind, és téged elsősorban! Maradj csak a magad örömével, Carlosoddal, aki nagyon jó és okos... és tökéletesen hülye, mert vidámnak teszi magát. Ő is, Miguel is, don Pablo és mind. Mind! Nincs jogotok élni, hisz arra kényszerititek magatokat, hogy ne szenvedjetek; mert nem mertek szembenézni tragédiátokkal, szinleltek egy olyan normális életet, ami nem létezik, feledésről gondoskodtok és ezzel vidámságot zudittok a nyomorultak fejére, hogy « felvidítsátok őket. /Juana megmozdul/ Azt hiszed, nem tudom? Megérzem! A te don Pablod nagy ártatlanul behizelegte magát apámnál, ő pedig arcátlanul kérlelt benneteket... /szarkasztikusan/ Ti vagytok a mintadiákok, a tanári kar hűséges munkatársai az elkeseredés elleni harcban, amely a ház minden sarkában ott rejtőzik. /Szünet/ Vakok ! Nem világtalanok, nyomorékok! Juan a /megindultan/.- Nem tudom, mit mondjak neked... Hazudni se akarok.•• De tiszteld, vagy legalább köszönd meg jószándékunkat. Maradj! Próbáld meg... Ignacio.- Nem. Juana .- Kérlek! Nem mehetsz most el, botrány volna. És én... Nem győzőm szavakkal. Nem tudom, hogy győzhetnélek meg. Ignacio.- Nem tudsz meggyőzni. Juan a / összetett kezekkel izgatottan/.- Ne menj el. Megértem, ügyetlen vagyok... Te megmutattad, milyen tehetetlen vagyok... Ha elmész, mindenki tudni fogja, hogy veled beszéltem és nem értem el semmit . Maradj! Ignaci o.- Hiu!
