Aljosin, Szamuil: Egyedül; Fordította: Farkas Attila; Q 14

- 57 LIDA: Nem kell.Hadd Ítéljenek el ők.Akik az egész életek a férjükkel a hátuk megett élték le.Vannak,akik nem szeretik,de mindegy nekfekk.Csak kapaszkodhassanak a férj zsebébe.Csakhogy nevük legyen. Maga, tudom, nem olyan.Olyan,mint maga,nem lehetek.De jobb vagyok mint azok.Senkire nem támaszkodom.Összetörhetem magam,igy vagy ugy, ahogy akarom.Inni akarok,iszom.Jogom vau. MARIJA MIHAJLOVNA: Hagyja ezt,

Lida.Mi féle jog az?! LIDA: Fojtson meg a bánat? MARIJA MIHAJLOVNA: Mindig csak inni... Ez kiút? Vagy öngyilkos ság?Sz jut legelőször az eszébe.Mikor az ember lefekszik,s régja az ujjait,mert nem akar hangosan orditani»amikor mindent meggondolt,az ivást,az öngyilkosságot,a további életet... /Sirás folytogatja/. LIDA: M rija Mihajlovna...becsületszavamra buta vagyok.Ne sirjon.. MARIJA MIHAJLOVNA: Sirni? én mondom magának,hogy a fal felé fordultam,s feküdtem,csak hozzám ne érjen valaki... Az élet hozzádnyul...Ez kell,az kell... Nekem mindegy... Megint megfogott... Szidtam... Aztán lassan megértettem - jól teszi.Most már pontosan tudom, jó,hogy az élet hozzámnyult.Sőt,elébe kell menni...Levegő? Szivd teli tüdővel.Napfény? Hadd égessen.Eső? Hadd áztasson.Gondok? Lássunk. Rongyok? Nő vagyok,uj ruha kell.Minden kell a kicsi is,a. nagy is. Másképpen az egész életet haraggal élhetném le.

Nam való.Mennyi bánat van az életben.-^etegség! Halál! Háborúk! S hogy elrontsa valaki az á letemet? Nem hagyom.Egy napra se! Mind az enyém! És kész! LIDA: /tompán sóhajt.Kifejé menet/ Hát... valóban... No mára kibeszéltük magunkat. MARIJA MIHAJLOVNA: Az is kenyér. /Lida el,Vera-mama bejön/ VERAäMAMA: Csak nem szivesen beszélsz vele.Elveszett emberi /Az óra felé megy,hogy felhúzza/ MARIJA MIHAJLOVNA: Előszöris,nem elveszett.Másodszor,ember. Mit csinálsz,mama? VERA-MAMA: Feli kell az órát húzni. MARIJA MIHAJLOVNA: Várj... Ezentúl ezt én csinálom./Felhúzza, azután,emlékezve,mondja/ Jóestét,kedveseim... Jóestét,kedveseim... Jóestét,kedveseim. / Az óra kilencet üt./ Függöny