Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

alapon tagadta meg az anyagi támogatást, hogy a színház ma már nem templom, már nem a művészet csarnoka, hanem üzleti vállalkozás, mely vagy megy, vagy nem megy. (Budai Napló, 1923. I. 21.) 1924 nyarán rendkívüli eseményt produkált Óbuda. Csődbe ment egy színház Budapesten címmel a Színházi Élet 1924. VII. 27. -VIII. 2-i számában az alábbi cikket közölte: " ... Ezekben az időkben, amikor a budapesti színigazgatók a bécsi és berlini példákon okulva éppen védekezésre készülődnek, az itt is várható színházi krach-hal szemben - jön a híre az első budapesti színházi csődnek. Szerencsére azonban ez idő szerint még csak egy kisebb színházról van szó. Szerdán ugyanis bezárta kapuit az óbudai Kisfaludy Színház, amelynek ez év májusa óta Bátori Illés

, az újpesti társulat volt titkára volt a direktora . Felkerestük az első bukott budapesti színigazgatót óbudai határudvari lakásán, hogy felvilágosításokat kérjünk a csőd okairól és a védekezés lehetőségeiről. Bátori Illés a következőket mondta a Színházi Élet munkatársának: "Májusban kezdtem meg az óbudai Kisfaludy Színházban augusztus végéig szerződtetett negyven tagú társulatommal az előadásokat. A színházhoz hatéves bérlet fűz, amely most kezdődött. És az első szezonban, hetvenöt előadás után bekövetkezett a csőd. Ennek a szomorú eseménynek elsősorban is az állam és a főváros az oka, amely semmi néven nevezendő támogatásban, de még kedvezményben sem részesíti az óbudai magyar színészetet. A Kisfaludy Színházban 18 0G0 korona volt a legdrágább és 6 ODO ko-