Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

mindig meghallhatja a misékhez, körmenetekhez, zarándoklásokhoz vagy temetésekhez hivogató harangok üzeneteit. ... Tudniillik hatvan esztendő előtt, amikor Óbudára megint szükség volt, hogy Budapest területe fővárosi arányokra növekedjen, valaki, talán Andrássy Gyula vagy Tisza Kálmán bolhát eresztett az óbudaiak fülébe. -^Ha jól viselitek magatokat, megint kaptok hidat a Dunára, mint a rómaiak idejében, de még IV. Béla, a szerencsétlen magyar király idejében is volt híd Dbudán.^y így egyeztek bele, hogy Óbuda egyszerű városnegyedként, harmadik munkatársként az úgynevezett fővároshoz csatoltassék, holott az igazi, ősi főváros maga Óbuda lett volna. A főváros kellős közepének a Flórián téren kellett volna lennie, mert már így volt több, mint ezer esztendő előtt, amikor a római konzulok, majd Attila a hunok királya, de leginkább Árpád vezér uralkodott és trónolt székhelyén, Óbudán, s a fent említett úriemberek legalábbis nyomtak annyit a latban, mint a pesti polgármester. - Majd megváltozik minden, ha egyszer hidunk lesz, mely éppen a plébániai templomnál kezdődik a Dunán - vigasztalták magukat az óbudaiak, amikor már mind kevesebbet kérdezték meg véleményüket a fejlődő, növekvő, virágzó Pesten. így lett 5>ódonságok városa4 Óbuda, ahol még mindig ragaszkodnak bizonyos ígéretekhez, amelyeket hatvan esztendő előtt tettek." Egy év múlva, Szigeti Remete álnévvel Krúdy a Mai nap 1931. május 21-i számában így ír: "... Az óbudaiak mindig hadilábon álltak a mértannal. Egyetlen egyenes utca nincs Óbudán. Itt úgy összehúzzák magukat az