Alpár Ágnes: Oláh Gusztáv /1901-1956/ tervezései-rendezései (Színháztörténeti füzetek 58., Budapest, 1957)

- olvashatják kézírásos feljegyzéseiben. Az a meglepő' dramaturgiai ösztön, amellyel díszletterveiben a müvek lényegét felismerte és kifejezte, a grandiózus tablók és tömegjelenetek iránti vonzódás - "a tér dramaturgiája", ahogy ő nevezni szerette - szinte törvényszerűen sodorta megjelenítő erejét a rendezés felé. A Goethe által elsőnek kimondott koncepció: a szinház összes hatáselemeinek mozgósítása, amit Oláh meg akart valósítani. És ez kevés rendezőnek sikerült oly nagy mértékben, mint éppen őneki. Rendezői egyéniségének jellegzetes vonása a rendkívüli igényesség volt. Ez éppen ú'gy vonatkozott a szinház egészére, mint a színházhoz tartozó minden jelenségre. Stilustalanságot és kulturálatlanságot nem türt. Jól tudott szerepet osztani, mert munkatársait állandóan figyelte, tanitotta; jól ismerte. Munkatársaitól kíméletlenül sokat kivánt, de ugyanakkor nagyon megbecsülte őket. Rendezései során a geográfiai és történeti hűség tekintetében lelkiismeretessége nem ismert határt. Hosszú utazást tett Egyiptomban, a képzeletében ébredező Aida-szinpad megalkotásához; a Carmen színpadképeihez Spanyolországban szerzett személyes benyomásai adták az alaphangot; már 1934-ben járt Moszkvában, s személyes találkozásai Sztanyiszlavszkijjal és Tairovval mély benyomást tettek rá; a később rendezett Boris Godunov-előadás is, amelyet tervezett és rendezett, hosszú oroszországi tanulmányút után született. De kevesen ismerték nála jobban Olaszország természeti szépségeit, építészetét és történelmét is. Kiindulópontja - akárcsak Hevesinél - a szinpadra állitás minden viszonylatában természetesen a zene volt. Zongorakivonatból játszotta le magának az operát, s ebből született az egész koncepció. A próbákon már kidolgozott tervvel jelent meg, s ezért bizonytalanság, esetlegesség, ötletszerűség sohasem volt érezhető nála. Pontosan tudta mit akar, instrukcióit általában rövid, határozott mondatokban 3