Óhidy Lehel: Az Állami Bábszínház tíz éves műsora 1949-1959 (Színháztörténeti füzetek 28., Budapest, 1959)
BEVEZETÉS As Állami Bábszínház 1949. szeptember elsején jött létre az MNDSZ yezette "Mesebarlag" államosításával. A "Mesebarlang"-ot előzőleg egyszer már államosították, 1949. március 29.-én. A színház ekkor az "Állami Mesebarlang Bábszínház Nemzeti Vállalat" nevet vette fel. Továbbra is az MNDSZ kezelésében maradt, de a fenntartására előirányzott összeget az MNDSZ törölhette költségvetéséből. Belsőleg semmi sem változott, mert az intézmény szervezeti felépítésében már akkor is inkább hasonlított az állami színházakhoz, mint a magánszínházakhoz• A második államosítás a többi fővárosi színház államosításával egy időben történt. A színház ekkor vette fel az "Állami Bábszínház" nevet és a Paulay Ede utca 35.sz, épületből átköltözött az egykori Nemzeti Színház Kamaraszínházának Népköztársaság utja /akkor Andrássy ut/ 69.sz. alatti helyiségébe. Azóta itt működik. Ettől kezdve a színház minden támogatást megkapott a kísérletezéshez. Költségvetését - személyi és dologi kereteit - felemelték. Személyzete a "Mesebarlang 11 létszámának /20/ négyszeresére /80/ emelkedett. Az Állami Bábszínház teljes 10 éves műsorát a színlapok alapján állítottuk össze. A szinlapokon fel nem tüntetett adatokat a Bábszínház feljegyzéseiből és hivatalos könyveiből egészítettük ki. A teljesség kedvéért függelékben közöltük az "Állami Bábszínház" közvetlen elődjének, a "Meeebarlang"-nak a műsorát is. Óhidy Lehel