Staud Géza: Bajor Gizi (Színháztörténeti füzetek 22., Budapest, 1958)
Bajor Gig! Bajor Gizi oaaládi nevén Beyer Gizella, 1893. május 19én született Budapesten. Apja, Beyer Marcell, Németországban kezdte bányamérnöki pályáját, majd a Szatmár megyei Nagybányára került. Felesége, VallenciÓ Ágnes, dalmáciai származású olasz nő volt. Leányuk, Gizella, Budapesten nevelkedett. 1911-ben, tizennyolcéves korában szüleinek megkérdezése nélkül jelentke zett a Színművészeti Akadémián, ahol fel is vették. Itt Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványa volt. Mint az elsó akadémiai osztály növendéke 1913. május 3-án vizsgázott Molnár László rendező-tanár vezetése alatt Herczeg Ferenc "A dolovai nábob leánya* o. darabjának Vilma szerepében. 1913. április 26-án a "Bethlen ház" javára rendezett jótékonycélu előadáson lépett fel az Urániában s Évát játszotta Jakab Ödön "A pásztói pap" c. darabjában. Tanulmányai befejeztével 1914. márciusában Szigligeti Ede "Pünkösdi királynő" c darabjában vizsgázott Gál Gyula rendező-tanár vezetése alatt, 1914. március 28-án pedig mint Csillag Teréz tanítványa lépett fel Szigligeti "Nőuralom" c. darabjában. Már növendék korában kapott kisebb szerepeket a Nemzeti Színházban /Szomory Dezső: Mária Antónia, Vajda Ernő: Mr. Bobby, Lucien Népoty: A kicsinyek, Shakespeare: Julius Caesar/. Ezek közül első sikerét Villaret Fanny szerepében aratta Népoty "A kicsinyek" c. darabjában.