Staud Géza: Az első magyar színtársulat színlapjai (Színháztörténeti füzetek 14., Budapest, 1960)
TÖRZS JENŐ Törzs Jenő 1887. április 23-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után 1905-ben a Szinmüvészeti Akadémia hallgatója lett. Szinészi pályáját a Thália Társaságnál kezdte 1906-ban. Itt egy év alatt 10 azerepet játszott. 1907. október elsején Beöthy László, a Magyar Szinház igazgatója szerződtette. A közönségnek 1907. október IL-én mutatkozott be a Szent Péter esernyője Bélyi János szerepében. Első nagy sikerét Rostand A sasfiók clmü darabjának főszerepében aratba. Rövid egymásutánban játszotta el a Hamlet , és a Faust címszerepét. Huszonhárom éves korában házasságra lépett Formai Rózsival. 1923-ban elhagyta a Magyar Színházat és egy évig a Renaissance Színházban játszott. 1924-ben rövid ideig a Belvárosi Szinház igazgatója volt, s ugyanitt több darabban is föllépett. Ezután ismét visszatért a Magyar Szinházhoz, de 1925. második felében a Vigszinházban játszott. 1925-től 1928-ig a Magyar Szinház, 1928-tól li932-ig pedig a Vígszínház tagja volt. 1932-ben végleg visszatért a Magyar Szinházba és itt működött 1941-ig, amig a Szinmüvészeti Kamara le nem tiltotta a színpadról. A felszabadulás után 1945-ben végre teljesült régi vágya és a Nemzeti Szinház tagja lett. Itt azonban már csak egy szerepet játszhatott, Csehov A do hányzás ártalmasságáról cimü monológot. Hosszú betegség után 1946. február 4-án halt meg. A Vígszínházban, a Magyar Színházban és a hozzátartozó Andrássy uti Színházban több Ízben rendezőként is működött ._A_fjeJteJe__fjitár cimü regénye 1920-ban jelent meg. Bársony Dezső társaságában irott Vademberek cimü színmüve a