Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház műsora (Színháztörténeti füzetek 10., Budapest, 1957)

játszotta, mint Molnár Budán; ezután a Budai Népszínház hozza az újdonságokat és az uj stilust, a vidék pedig kö­veti. A pesti színházak közül nem Radnótfáy intézetetha­nem a német színház mutat igen sok rokonvonást a Budai Népszínházzal. Ennek az okát a közönség összetételének és Ízlésének vizsgálata adja, bővebb kifejtésére azonban itt nincs módunk* A Budai Népszínház, fennállásának rövid ideje am­iatt, néhány átmeneti hónapot kivéve, amikor is az összes addig mellőzött drámaírók felsorakoztak mellette a Nemze­ti Színházzal szemben s a sajtó magyar Odéonként ünnepel­te, nem a középosztály, az értelmiség, hanem a kispolgár­ ság, az egyszerű emberek színháza volt. Mivel magyarul játszott, a darabok pedig majd mindig látványosak, jól rendezettek és vonzók voltak, le tudta kötni ezt a társa­dalmi réteget s a németnyelvű Budán fontos tényezője lett a magyar nrelv terjesztésének. Igazgatója egyéni képessé­gein és néhány halhatatlan magyar színész első próbálkozá­sán kivül ez teszi nevét emlékezetessé és működését meg­becsültté a magyar színháztörténet számára. Mályuszné Császár Edit Rövidítések; alk. = alkalmi par. • paródia ball.* ballet szj. * színjáték bo. = bohózat szraü.= színmű dr. • dráma tr. » tragédia é. * énekes tün.j."tüneményes játék fv. = felvonás vj. » vígjáték hősj.= hősjáték ism. » ismeretlen nj. * némajáték nszmlic népszínmű '-•per.* operett

Next

/
Thumbnails
Contents