Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések

nek problematikus voltát, a mai ember szüntelen önelemzését, a felelősséget illető bizonytalanságát, s hogy nem tudja, hogyan kell élnie. Ezekkel a jelenségekkel esszém utolsó fejezetében foglalkozom. 2. Ha az ember előzetes megfontolással elkerüli a definíció megszorításait, kézenfekvőnek tűnik megkülönböztetni a parateátrum egyes változatait, amelyek jelentős mértékben eltérnek egymástól. Az lenne a leghelyesebb, ha ezt egy egységes osztályozási nyelv alapján tennénk meg - ezt a feltételt azonban nem teljesiti az a két kötet, amely a parateátrumnak szentelt anyagokat tartalmazza, mert az összeállításnál egyrészt maga a meditativ jellegű előadástipus volt a kritérium, amelyet képzőművészeti elemek gazdagítanak vagy éppen uralnak, másrészt az előadás funkciója és értelme szabta meg a kritériumot, minthogy itt a többjelentésű üzenetet hordozó rítus teatralizálásáról, illetve integráló tevékenységéről van szó. Az észrevételeimet megalapozó példákra később térek ki. Többé-kevésbé egyetértek - mint az előző fejtegetéseimből is kiderül - a kiadói előszó intuitiv megállapításaival, vagyis tudom, hogy sikos terepen járunk, ami lehetetlenné tesz minden kísérletet a vizsgált jelenség kodifikálására, s igy e jelenségeket - már csak a tapasztalati oknyomozás kedvéért is - a legegyszerűbb egymástól nagyon különböző előadások összességének nevezni. Ez persze a legkevésbé sem zárja ki a tipizáló reflexió értelmét és lehetőségét. Ez a reflexió a ritus és a ritualizálás fogalmához vezet, mint központi kategóriához. Megpróbálom másképp szemlélni ezt a problémakört, mint Grzegorz Dziamski - bár szükségszerűen ugyanazokon, vagy legalábbis hasonló ösvényeken haladok. A goffmann-i metaforát /mely szerint a közélet szüntelen színjáték és rögzített szerepekből áll, s az ember legtöbbször maszkot hord az arcán, éppúgy a hozzá közel álló, mint a tőle távoli személyek előtt, s valaki állandóan rendez minket, vagy mi magunk is rendezők vagyunk, mert a manipuláció szinte valamennyi társadalmi kölcsönhatásnak, ha ugyan nem mindnek, kikerülhetetlen eleme/ a leltár kedvezményeként könyvelhetjük el. Hisz R. H. Brown az A Poetic for Sociology. Toward a Logic of Discovery for Human Sciences /1977./ cimü könyvében bebizonyította, hogy a társadalomtudományi kutatásokban a megismerés szempontjából a metaforáknak milyen óriási értékük van. Nem szabad azonban a kutatás ezen előnyeit automatikusan az ellenkultúra aktuális jelenségeire alkalmazni. Általában egyébként az a metafora, ami gyümölcsöző a szociológiában, csalóka lehet a színháztudományban. Érdemes azonban megjegyezni, 80