Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Máriusz Orskit A Források Színháza. Megközelítési kísérlet

denkinek megvan a maga titka, ezt mindnyájan magunkban hordjuk; az a "valami" megnevezhetetlen, de általában igen egyszerű, elementáris dolog, mint 8 nagy vallások alapigazságai. Lehet ez például az ébredés emléke. Vannak olyan helyzetek, mikor valamiféle nagy fizikai vagy pszichikai erőfeszítés /nagy bánat/ után a feszültséghullám eléri hirtelen a mélypontját, s a kimerült ember, úgy, ahogy van, anélkül, hogy levetkőzne és megágyazna, lefekszik valahova, és mély álomba merül. Megesik, hogy ha egy ilyen álomból'f elébred, másképp látja a környező világot: a tárgyak körvonalai élesebbek, a színek tisztábbak és élénkebbek, a test valóságosabb, erősebben jelen van a térben. Másoknál ez a titok talán valamilyen gyermekkori élményhez kapcsolódik. Az a lényeg, hogy az ember eljusson saját titkához. Az egyéni munka váltakozott a kis /2-3 fős/ csoportokban végzett munkával. Néhány hét leforgása alatt a hét fős csoport annyira összerázódott, hogy az már veszélyessé vált: nem jó ugyanis, ha a csoportban a "mi" érzése uralkodik, s közben elvész az "én". Ekkor tehát Grotowski mindenkinek külön-külön azt javasolta, hogy - először csak neki - mutasson be valamit, ami a sajátja, ami intim, valamit, ami elválasztja őt a többiektől. E gyakorlat kiindulópontját a következő kérdések alkották: "honnan jövök?", "hol voltam?", "hol vagyok?", "hová megyek?". Mindenkinek rendelkezésére állt egy nagy terem, néhány egyszerű tárgy /dob, tamburin, gyertyák, olajlámpák, fadarabok és igy tovább/ és a saját teste. Jellemző, hogy egymástól függetlenül mindenki a gyertyafényt választotta. Ezzel szemben mindenki a terem más-más sarkában dolgozott. Egy kivétellel, mindenki saját tradicionális, vallásos hitéhez fordult. Megelevenítették például - a terem adottságait felhasználva - a kultikus helyeket /az egyik hindu egy szentélyt/. Soha nem arról szólt azonban a dolog, hogy a résztvevők egyszerűen tramszponálták a szakrális történeteket, érzehetően jelen volt mindig egy erős individuális, nem egyszer /valószínűleg/ önéletrajzi elem is. Egy idő után Grotowski mindenkit behivott a terembe, és sorban, valamennyien bemutatták etűdjüket a többiek előtt. Igy alakult ki az úgynevezett "esti gyakorlat", mert ezt mindig este, vagy éjszaka végezték. Az egész úgy kezdődött, hogy rövid koncentrálás után Jairo, a kolumbiai, elmondott néhány szót Szent Tamás apokrif evangéliumából: "Boldog az, aki a kezdetben fog állni". Ugyanebben az időszakban, szintén a teremben egy másik közös gyakorlatsort is végeztek - ezt "reggeli gyakorlatoknak" hivták. E gyakorlatok keletkezésével nem állt kapcsolatban semmiféle kérdés; 62