Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések

ami, a lélek dimenziójában, megtisztít - nagyon kifejezően árulkodnak erről. A totemek és biblikus motivumok világa tehát csupán kifejezőeszközeit és keretét tekintve képzőművészeti jellegű, ideológiája azonban nem erre épül. Másik példa Giuliano Scabia "Lehet, hogy megszületik a sárkány" c. munkája - itt a közösségi értékek a meghatározók, amik nemcsak a gyerekekre, de az adott csoport egészére érvényesek. A plasztika eszközei kétségtelenül életre keltik a tömeges expressziét, annál is inkább, mert játékos elemeket tartalmaznak, de egyáltalán nem elsődlegesek, és nem is a legfontosabbak. Lépjünk át most a ritus és az integráció kérdéséhez, hogy ezeken az alapokon tekinthessük át - a külföldi jelenségek hátterében - a lengyel parateátrum különböző változatait. Mindenekelőtt éles megkülönböztetést kell tennünk, vagyis, mint már hangsúlyoztam, el kell választani a ritust a szertartástól, s másodszor demarkációs vonalat kell húzni az adott alkotócsoport közösségi törekvései, és az ezzel analóg, de egy kiválasztott, meghatározott közösségre kiterjesztett próbálkozások között. A parateátrumnak tehát négy alapvető változata létezik: a./ - az anti-rituális, b./ - a ritushoz vonzódó, c./ a magát az alkotócsoportot mélyrehatóan integráló, d./ - a csoportot és a hozzá legközelebb álló társadalmi réteget integráló parateátrum. Az átmeneti, hirtelen kialakuló közösség valójában minden sikerült előadás alkalmával létrejön, de a közösséget összekötő szálak az első változattól az utolsóig mennyiségileg és minőségileg átalakulnak. Ha figyelmesen áttekintjük a lengyel parateátrális tevékenységet /és úgy vélem, ezt megtehetjük e kétkötetes, a parateátrumnak szentelt "antológia" segitségével, még akkor is, hogy az általam anti-rituálisnak nevezett változat van túlsúlyban. He feledjük, hogy itt is, és más esetekben is a rítusról a szó eredeti /vallásos/ és világi /laikus/ értelmében egyaránt beszélek. Az anti-ritus lényege, hogy lerántja a maszkot a sztereotipiákról és a merev konvenciókról. Feltárja a látszólag eleven kulturális minták felszíne alatt rejlő jelentésben ürességet. Hem nehéz megmagyarázni, miért éppen ez a fajta parateátrum volt a hatvanas évek végén és a hetvenes években szimptomatikus, miért pont a diáktársulatok, vagy más, a művészek közegéből kilógó alkotócsoportok előadásaiban talált utat, miért volt világi az ideológiája, ami a megnyomorodott és látszatokra épülő élet, a hivatalos jelszavak és a társadalmi gyakorlat közötti alapvető eltérés és a tudat korrupciója ellen irányult, vagyis az 86