Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések

az együttműködés értékére, az alkotóerők megsokszorozására és a percepciós érzékenység megmozgatására helyezi. Jellemző, hogy A. Bibel - aki Grotowskit követi, s nem fordul szembe vele, mint az 1mént emiitett két alkotó - éppen az olyan, az alkalmi közösséget egybeforrasztó és a létezés értelmének süritett élményét nyújtó jegyekre hivatkozva, mint az együttlét, az emberek közötti autentikus és mély kapcsolatok kialakulásának elősegítése, a sorsszerű kötődések és a politikai szólamok meghaladása, megfelelő alapot talál ahhoz, hogy parateátrumról beszéljen. Staniewski számára, aki Grotowskihoz hasonlóan a szavakon túli valóság, a forrásokhoz és az archetípusokhoz, a mágikus értékekhez való visszatérés mellett voksol, az elnevezés másodlagos kérdés. Ha az ember a pánkreativ transzból és /a mindennapok során használt maszkokkal és frázisokkal leszámoló/ lelki tisztaság tudásából kiindulva cselekszik, a fogalmi pajzs nem egyéb... kivülről ráaggatott vagy ráerőszakolt valaminél. Wota bene, ugyanilyen óvatos álláspontra helyezkedik - bizonyára különböző indíttatásokból - a legtöbb művész. WXodzimierz Borowski a "Testékes fubusok" cimii manifesztumában feleslegesnek tartja, hogy még külön is meghatározza magát, elég, ha a galériákban összegyűjtött mezítelenséget követeli, és azt állítja, hogy ez az előadás anyaga és társalkotója. Az elméleti reflexiókat meghagyja másoknak. Hasonlóképpen viszonyul a kérdéshez Z. Warpechowski, s nem nyilatkozik másképp W. Krukowski sem, és a licimi csoport képviselője sem. Leirják és elmagyarázzák, mit csinálnak, milyen gondolataik vannak, mit sikerült elérniük - címkére nincs szükségük. És mi a helyzet a kritikusokkal? T. Nyczek, Beresről szólva, negativ meghatározásokkal Írja körül alkotásait /se nem szobor, se nem szinház, nem rítus, nem is happening .../. J. Ludwiftski Borowski már emiitett bemutató-manifesztumát viszgálva az "esemény" szó mellett dönt, S. Magala az "Újra" csoport tevékenységét "realizációknak" nevezi, mig Z. Osiftski a gardzienicei Szinházi Módszertani Központról szóló elmélkedéseiben kiötlött metaforákkal él, azt mondja: "a lét szinháza", az "élet játéka". Mindabból, amit itt összegyűjtöttem, nem azt a meddő következtetést kivánom levonni, hogy az elnevezés tetszőleges, hogy a parateátrumról mindenki másképp vélekedik, hogy a fogalmi zűrzavar lehetetlenné teszi a holtpontról való elmozdulást, hogy maguk az alkotók, illetve azok a kutatók, akik az alkotók és az emiitett jelenségek szindrómáját megérteni és elméleti szinten uralni igyekeznek, értelmes párbeszédet folytassanak egymással. A legkevésbé sem. A külön70