Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Jegyzetek Stefan Morawski "Cim nélküli tűnődések" c. Írásá-hoz
tekkel is, hogy az ember erőnlétét nem osupán ez erőnlét kedvéért fejlessze. /.../ b/ kulturális erőforrások - mindennapos, nem egyszer inspirált, beszélgetéseink - s nem előadásaink, vitáink, fecsegéseink fontos része. 1977-ben két témát jelölünk kix "Egy nemzedék filozófiai önismerete"; "Alkotás - az idő eszmei jele". A fiatalok nemzedéke nem tud és nem akar elmélkedni, vagy a "lét lelkipásztorává" válni - a lét partnere kiván lenni. c/ a képzelet gyakorlatai - a képzelet csillogásával ós tünékenységével folytatott gyakorlatok fáradságának látszólagos diszszonanciája. Ezt a problémakört részleteiben járjuk majd körül. E részleteknek, melyeknek megvan a maguk uralkodó eleme /hsng, kép, szó, ének/, segíteniük kell erőtartalékaink /••./ megjelenítésében. Meg kell fosztaniuk a hétköznapi azürkeségtől megnyilvánulási módjainkat /•••/, meg kell zavarniuk jelszavakból álló, leegyBzerüsitett életünket, meg kell jeleníteniük a közös kifejezés értelmét. d/ teátrelitás - az e vonal, mely a képzelettel folytatott gyakorlatok elemésztő erőfeszítéseit a szinházi aktus anyagává változtatja. /.../ A képzelet összegyűjtött gyümölcseiről kiderülhet, hogy előadássá állnak össze. Az a vágyunk, hogy egy ilyen előadás keletkezzen; olyan ez, mint a természetes környezetben megvalósuló forradalmi poéaa. /.../ /.../ 26» Zygxamt Piotrowski /Tanulmány-csoport. Varsó/: Kompozíciós játéko k /Részletek/ A Tanulmány-csoport, mely 1979. júliusától létezik, a Miivészeti-Kutató Stúdió munkáját folytatja. /.../ A csoport nem szinházi társulat, nem is valamiféle formális egyesülés. Az együttes jelenlétet úgy tekintjük, mint alkalmat az ÖNMEGVALÓSÍTÁS egyéni aktivitására. Foglalkozásaink rendszeresek, hetente egyszer találkozunk. Foglalkozásaink tárgya az együttes, IMPROVIZÁLT, kompozíciós tevékenység, mely a képzőművészetből indul ki /performance, contextual art/, valamint a Laboratórium Szinház gyakorlatából /ünnep, találkozó/, s az úgy nevezett alternativ oktatás körébe tartozó új világnézeti elképzelésekre támaszkodik. Tanulmány jellegű foglalkozásainkon előre láthatólag közönség nenrvesz részt. 123