Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Jegyzetek Stefan Morawski "Cim nélküli tűnődések" c. Írásá-hoz
7« "77" Szinhás /Lódz/ - "Kör vagy trjprichon" /Részlet Andrzej Bíbel "Egy bizonyos folyamatról" c. Írásából./ /Az előadás/ három részből állt. Mindegyik rész más térben jelent meg és valami mást érintett. Az első rése t mely egy /valamilyen/ intézeti szobára emlékeztető irodahelyiségben játszódott, egyfajta "sajtókonferenoia" volt, ahol az összezsúfolt emberek magnóról meghallgattak egy beszédet a decemberi eseményekről, majd szóba elegyedtek egymással, hangot adva saját gondolataiknak. A második rész egy bankett-teremben játszódott, ahol a felállított asztalok mellett az elmúlt néhány évtized a színészek és a nézők közös akcióiban öltött testet. A harmadik részben, mely a kísérteties bankett megszakításával kezdődött, a színészek és a nézők közös fogadalmat tettek az emléknek és a társadalmi öntudatnak, a sötét teremben égő mécsesek fényénél. Mindhárom részben a lehető legnagyobb mértékben megszűnt a térbeli és a szerepekben megnyilvánuló távolság a nézők és a színészek között. /Részlet ZdzisZaw Hejduk - a "77" Szinház vezetője - nyilatkozatából*/ /•••/ Ha valamit keresünk, akkor a legmegfelelőbb út az emberekhez, akiket meghívtunk magunkhoz. Mindenekelőtt azért hívjuk meg őket, hogy megkedveltessük velük a mi világ- és emberszemléletünket. S nem a színházat. A szinház csak a kommunikáció eszköze. És nem az a legfontosabb, hogy előadássinket "szinházi kijelentéseknek", "szinházi megnyitóknak" vagy "szinházi teszteknek" nevezzük. /.../ Visszatérve a tér és a szinósz-néző, ill. néző-szinész viszony kérdésére - ezek között az elemek között olyan kapcsolatokat akarunk keresni, amik lehetővé teszik az úgynevezett színpad és az úgynevezett nézőtér lehető legteljesebb integrációját. Természetesen tudjuk, hogy elsősorban nem a tér a döntő a néző és a szinház közösségében - e kapcsolat forrása a közös probléma /.../. Lehet, hogy a közeljövőben színházunk nézőit közös tevékenységre hívjuk. /.../ Azt szeretnénk, hogy az általunk, "realizátorok" által megütött hangra a néző, velünk együtt saját, önkéntes cserlekvésével válaszoljon. És hogy az ezen az úton, a színházban elért egyetértés kötelező érvényű legyen számára a jövőben. Hogy ez legyen a hétköznapi oaelekvések alapja. /.../ 108
