Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Álomjáték

kérdésre, egyrészt, mert maga a mü nem ad arra választ, hogy kl az álmodé; ha a mü világán kivül keressük, akkor pedig megmaradunk a tetszőleges feltételezések szintjén, s az eredménynyel sem tudunk mit kezdeni. Másrészt azért fölösleges az álmodó identitásának meghatározása, mert a müvilág egységét, a látszólag esetlegesen és logikátlanul egymás mellé rakott jelenet-viziók koherenciáját nem egy /esetleg művön kiviili/ álmodó tudata teremti meg, hanem az az anyag-kezelési technika, melyről az előbb már beszéltem, s amely a müvilágnak nagyon is belső törvényszerűsége. Nem szorulunk rá tehát, hogy az elemzés eltolódjon a misztifikáció irányába egy olyan kérdésben, melyre maga a mü is választ ad. Az álomtechnikát tehát nem szükséges szó szerint érteni, inkább csak analógiáról van szó: Strindberg kialakított egy olyan technikát, melynek segítségével az áloméhoz hasonló szerkezetű müvilágot tudott létrehozni. Ez persze még mindig eléggé metaforikus és megfoghatatlan megfogalmazás. A cim azonban már maga is utal a dráma szubjektiv vonatkozásaira, vagyis mintegy előre kivédi a szubjektivitás vádját, azt sugallva, hogy magát a szubjektum termékét objektiválja. Ugyanis ha beszélhetünk egyáltalán álmodó tudatról, az csak metaforikuséin, utalások formájában jelenik meg a műben /de semmiképpen a művön kivül/, és egyáltalán nem homogenizáló, egységesítő szerepe van /formailag/. Ezek a szövegbe szőtt utalások az álom, a költészet és a valóság metafizikai összemosását szolgálják. Költő: Ugy érzem, mintha ezt már egyezer átéltem volna,.. Én is. Talán álmodtam? Vagy talán megírtad? Vagy megírtam. Akkor tudod, mi a költészet. Akkor, tudom, mi az álom. Ugy érzem, hogy valahol máshol egyszer már elmondtuk ezeket a szavakat. Akkor hamarosan megtudod, mi a valóság! Vagy az álom! Lány: Költő: Lány: Költő: Lány: Költő: Lány: Költő: Lány: 84