Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Haláltánc

a pszichikai betegségeket, s igy mintegy tisztitó szerepe van a dráma első részében. De nem elég erős, elvetemült, nem eléggé partner ahhoz, hogy áldozattá ne váljék. Alice rögtön fölékerekedik, amint behálózta, s azonnal érvényesiti rajta hatalmát: Alice; Alice! Kurt: Alice! Alice: Alice: Alice; Kurt: Alice; Kurt: /kesztyűjével Kurt szájára üt/ Paraszt! /Kurt fölemeli a kezét, hogy arcul üsse/ /hátrál/ Lassan a testtel! Bocsáss meg! Térdre! /Kurt letérdel/ Arcra! /Kurt homlokát a földre hajtja/ Csókold meg a lábamat! /Kurt megcsókolja/ Ez többé ne forduljon elő!... Felkelhetsz; /feláll/ Mi történt velem? ... Hol vagyok? Tudhatod. /92/ /borzadva körülnéz/ Azt hittem már... ' Az első rész végén pedig, amikor Alice és a Kapitány ideiglenesen fegyverszünetet köt, Kurtot kiáltják ki bűnbakká, hogy azután végképp tönkretegyék. A dráma második részét Strindberg német fordítójának kérésére irta, mivel az igen homályosnak találta az első részt. Többek szerint a második rész fölösleges, csupán ismétel és fellazítja a szerkezetet. Való igaz, hogy az első rész már önmagában is befejezett egész; Kurt visszavonulása, a pillanatnyi fegyverszünet, a házaspár újbóli magáramaradása a kiinduló helyzetbe való visszatérést jelenti. Az első rész azzal zárul, amivel kezdődött: az ezüstlakodalom megünnepléséről beszélnek magányukbein Alice és Kurt. De már egy küzdelemsorozat után, melyben egyikük sem volt sem győztes, sem vesztes, minden maradt a régiben, és minden kezdődhet élőiről. Ez, és a Kapitány jelszava, mellyel az első rész zárul, nemcsak körkörösen, önmagába visszatérően zárja le az ábrázolt 74