Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Ibsen-dráma elemzése - A vadkacsa

Hjalmarnak ez a reakciója tipikus "ha szeretnél, nem mondanál ellent"-féle megnyilvánulás, amikor az egyik fél a kapcsolatban a tartalmi problémát a partnerek közötti viszonylati oldallal azonosítja - indokolatlanul - ezzel az utóbbit megkérdőj elezve. Hedviget az öngyilkosság felé sodorja Hjalmar érvényt

elenít

ő technikája is a darab végén, ami a szkizofrén kommunikáció egyik variációja: a másik ember /a kommunikációs partner/ létének érvénytelenítése: Hjalmar: /elfordul és ellöki magától Hedviget/ Menj innen! Menj innen! /Ginához/ Vidd már ki innen ezt a gyereket! ,/36/ Hjalmar: Gina: /.../ Hjalmar: Hedvig: /.../ Benyit a nappaliba, de az ajtóból visszahőköl/ Már megint itt van! Hjalmar, az ég szerelmére, hát valahol csak lennie kell annak a gyereknek! /keze a kilincsen, Ginához/ Szeretném, ha az utolsó percekben, amelyeket hajdani házamban töltök, megkímélnél idegenek jelenlététől. /Bemegy a szobába/ /anyjához rohan; halk, reszkető hangon/ Rólam /Í7/ beszel a papa? Gregers is alkalmazza az érvénytelenítés manőverét Hedviggel szemben: Gregers: Hát persze, hogy is lehetne ép és egészséges, aki ebben a házban nőtt fel?" - mondja neki. Majd később: Gregers: De ha csak egyszer is megpillanthatta volna az élet igazi értékeit, ha voln

a magáben igazi, derűs és örömteli áldozatkészség /'nincs magában* - K.E./, higgye el, valósággal 36