Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Ibsen-dráma elemzése - Kisértetek
viduum önállóságának, az autonóm emberi személyiség kibontakozásának gátja. A drámában az illúzió - mint hazugság tartja össze a kapcsolatokat, melyek nem valódi, közvetlen emberi kapcsolatok, hanem intézményesek, s a bennük résztvevőket eltárgyiasitók. Miként az őket fenntartó hazugságnak, illúziónak egyben intézményrendszert, azaz társadalmi szervezetet fenntartó funkciója is van. A dráma szerkezete, a viszonyhálózat tehát,azt mutatja, hogy nem lehet, nincsen hova kilépnie Nórának. Nemcsak arról van szó, hogy a Kisértete k végigviszi a másik alternatívát, a maradásét; vagyis, ahogy Ellis Roberts állitja, arra felel, hogy miért nem maradt Nóra a férjével és mi történt volna, ha vele marad. Szintén Ellis Roberts irja, hogy Ibsen a Nór a utáii három darabban / Kisértete k, Né pgyülöl ő, A vadkacs a/ az önmegvalósítás problémáját irja tovább /n/ az igazság problémáját hozzákapcsolva. Ez a megállapítás helytálló, de nem ragadja meg a dráma /a Kisértete k/ lényegét, mivel túl általános. Konkrétabban: Ibsen a Kísértete kben Nóra " kinek van igaza, a társadalomnak vagy neke m" - kérdést bontja ki. Vagyis azt a kérdést boncolgatja, hogy a társadalmi igazság egybeesik-e az egyéni igazsá ggal, az a társadalmi igazság, amely - minden korban - azonos az erkölccse l. S arra a következtetésre jut, hogy korában a társadalmi igazság csak hazugság révén valósitható meg, mivel ez a hazugság testesiti meg az adott társadalmi szervezet eszményét. Ezért az eszmények, az illúziók fölfejtése eljuttat a társadalmi gépezet fölfejtéséig. így "társadalmi erkölcs", "eszmény", "illúzió" és "hazugság" szinonim fogalmakká válnak. G.B. Shaw az idealizmus és a kötelességek elleni lázadást tartja fontosnak a drámában, szerinte a fiú betegségében és halálában az illúziók követelik a végső áldozatot. Azonban Shaw is csak egyik aspektusát érinti a drámának. Az egyéniségre kényszeritett normák és elvárások által eltorzított kapcsolatok, a nem valódi viszonyok, az elidegenedés végletekig éleződése, behatolása szinte minden élet szférába - ami a XX. században vált fenyegető méretűvé - adja a dráma jelentésének alapszintjét. A tényleges emberi relációk hiányából fakadó "metafizikai félelem" beköltözött a mindennapokba. Erre az 20
