Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Összefoglalás

gill a meglévő normarendszerrel, mivel az egyéniség soha nem szorítható egy merev, elvont normarendszer szük keretei közé. Ibsen tehát sohasem egy bizonyos eszmének a képviselője volt müveiben, ahogy az életben sem csatlakozott egyetlen párthoz vagy csoportosuláshoz sem, hogy annak szószólója legyen. Nem véletlen például, hogy a Kisért ete kben és A vadkacs á­ban két látszólag hasonló szituáció /hazugságon alapuló emberi kapcsolatok/ a drámák kiindulási pontja, a cselekmény kibomlá­sa során Ibsen mégis más-más /ellentétes/ következtetésekre jut mindkét műben. A Kísértete kben az igazság elhallgatása, A vadkacs ában pedig drasztikus fölfedése eredményez tragédiát. Ez nem jelenti azt, hogy Ibsen megcáfolná vagy megváltoztatná korábbi felfogását és állításait. Éppen azért nem, mert a nor­mák és szabályok ellen sohasem állitott fel helyesnek vélt új szabályokat vagy törvényeket. Nem esett abba a hibába, mint Gregers Werle, hogy az illúziók szétrombolásának rögeszméjével újabb illúziók komikus harcosa legyen. Amikor közelebbről meg­vizsgáltuk az emiitett két drámát, azt láttuk, hogy mindkét műben különböző minőségű emberi viszonyrendszert ábrázolt Ibsen, s a világképében központi helyen álló problémát más­más oldalról és közegben bontotta ki. S igy ugyanaz a világné­zeti kérdés eltérő viszonylatokba helyezve - akár az iró szán­dékától függetlenül is - divergens irányban halad, két külön­böző végkifejlet felé. Megmutatva, hogy a feltétlen alkalmaz­kodás és ragaszkodás az illúziókhoz, ideálokhoz éppoly tragi­kus következményekkel jár, mint a felelőtlen erőszaktétel az illúziókon. A vadkacs ában az elemek előjelei megváltoznak, s ott éppen az; Igazsá g eszménye válik dogmává, ahogy a Kísé r­tete kben maga a Hazugsá g. Ibsen vállalta következtetéseinek látszólagos ellentmondásosságát, ami tulajdonképpen nem más, mint gondolkodásának és világképének dialektikája, mely mega­kadályozza, hogy pusztán XIX. század végi "kortünet" legyen. Köztudott, hogy Strindberg irói pály a-fejlődése ­melyben talán minden más Írónál erőteljesebb közvetlenséggel fejeződik ki egyéni sorsa - világnézeti és formai tekintetben is ellenmondásokkal és szélsőségekkel terhes, sokkal inkább, mint Ibsené. Ennek ellenére kétségtelen, hogy munkássága egé­100

Next

/
Thumbnails
Contents