Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)
A tanulmányról folytatott vita jegyzőkönyve
lésem nincs arra vonatkozólag, lehet-e felelni erre, de kérdésessé teszem a szó használatának jogosultságát, - hogy nem valami megostromolhatatlan hegycsúcsnak szaladunk-e neki, amikor mindenáron bizonyítani akarjuk a színházművészetben is, a színjáték művészetében is az egyneműség szükséges és elengedhetetlen voltát, A másik kérdés, a nyelv, a drámai nyelv, a beszélt nyelv, az irott nyelv problémaköre, ami megérne egy misét. Egyszer komolyan, ahogy ezt Bécsy T amás szokta csinálni, ontológiai precizitással utána mennénk ezeknek a különböző - mert azt hiszem, hogy különböző - rétegeknek, A nyelv maga is rendkivül bonyolult jelenség, óriási szakirodalma van, maga is rendkívül bonyolult jelensége az emberi tudatnak,,a kultúrának, A nyelvnek csak egy része a beszélt nyelv. Hem teljes nyelvvel beszélünk. Egy szótár lényegesen nagyobb, mint az emberek ténylegesen beszélt nyelve . Már van egy bizonyos redukciós folyamat , amit befolyásol az illető léthelyzete, befogadási, kulturális szintje. Tehát a nyelv ós a beszélt nyelv között már van egyfajta differencia. Amikor az iró, /most egyelőre nem drámairó/ elkezd irni, - ezt megint bőséges példákon lehetne bizonyítani, és a legszélsőségesebben egy modern lirai versnél, - egészen fantasztikus transzformációkat^, metaforarendszereknek, a szóösszefüggések rendszerének valami egészen fantasztikus transzformációs folyamatát viszi végbe, amig elérkezik a versnyelvhez , ami messze van a szótáritól, messze túl a beszélt nyelven ós annak valamilyen egészen sajátos felhasználási módja. Bizonyos célok érdekében, gondolatközlések, érzelmek, indulatok közlése stb. érdekében. Ez a nyelv, igy nyilvánvaló, mindenfajta művészi közlés szempontjából változik aszerint, hogy milyen célra használják fel, - ós igy jutunk el a drámai nyelvhez . Amikor a drámaíró elkezd irni, akkor szintén eleve redukál a beszélt nyelvből , redukál a valóságból. Az "ideális" naturalizmust még az irodalomban, a regényben sem, sehol nem lehetett megvalósítani, - talán Joyce Ulysses e a legszélsőségesebb példa: megpróbálja nyomon követni szavakkal a va-
