Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)
A tanulmányról folytatott vita jegyzőkönyve
rendszert tud létrehozni, amely egy festményben példáux a színek, a színskála használatában jelentkezik. Lukács továbblépve ezt színházi, szinpadi példaképekkel egészíti ki és azt hozza föl, hogy ime: Shakespeare Othelléj ában Othello, Desdemona és Jago mennyire egymásravonatkoztatottan egyneműek. Majdnem azt mondanám, hogy metaforikusán használja az egyneműség szót. Olyasmit próbál meghatározni, ami a műalkotás belső egységének - mondjuk igy - az esztétikai-elméleti meghatározottságát a legvilágosabban megfogalmazná számára, és igy jut el az egyneműség szavához, mint terminus technicushoz. De az teljesen egyértelmű mind a két példából, legalább is nekem - hogy ez már komplett kész műalkotások elemzésénél utólag észrevehető tulajdonság, amely egy bizonyos adott alkotói pillanatban jött létre és a műalkotás belső egységét biztosítja. Olyan esetben, amikor egyetlen alkotó hozza létre ezt az egynemű közeget, akkor ennek van bizonyos pszichológiai megalapozottsága. Ott áll a festő a palettája előtt és a vászonnal és az ecsettel önmaga egy egynemű műalkotást hoz létre. Ott áll vagy ott ül Shakespeare tollával a papir előtt, éli és Írja Othello és Desdemona tragédiáját, ezen belül - terméazetes, hogy egy pszichológiai egyneműség állapotában hozta létre a műalkotást. Éppen ez teszi kérdésessé, - és itt érzek én egy fetisizáló hajlamot magunkban, amikor nagyon akarunk alkalmazkodni egy adott korban divatos vagy nem divatos terminológiához -, a fogalom automatikus alkalmazhatóságát, ^egvalósitható-e ez úgy, hogy automatikusan alkalmazzuk az egyneműség kritériumát minden másfajta műalkotásra - és itt elsősorban a csoportos előadóművészetek kérdése merül fel: a zenekari hangzás kérdése, ami lehet egységesebb és szétesőbb, és a táncművészetektől, a pantomimtől a balettig a színházművészetnek mindenfajta megjelenése. Van-e ezen a területen egyáltalán elméleti lehetősége az egyneműségnek, abban az értelemben, ahogy egy festmény és egy irói alkotáa egynemű lehet, /ebbben az esetben tekintsük az Othellót irodalmi alkotásnak/...? Kérdőjeleket hagyok; természetesen semmiféle véggigondolt elképze-
