Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)
A tanulmányról folytatott vita jegyzőkönyve
szinházelmélet jön létre, más arculatot vesz föl. Ám egyáltalán nem bizonyos, hogy az egyik kiüti a másikat, a másik az egyiket. Ez nem jelenti, mégsem hiszem, hogy 150 féle megközelítésből lehet szinházelméletet csinálni. Ami a vitát illeti, számomra igen hasznos volt. Megismerhettem azokat a kérdéseket, amelyek akár élesen, akár kevésbé vitathatók, vagy továbbgondolandók. Az ember ebből rengeteget hasznosít, rengeteget tanul. Az egész egynemű közegproblémának vagy még részletesebben kifejtendő része; más irásaimban már egyszer-kétszer megpróbáltam. Én nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik itt a véleményüket elmondták, és főleg az Intézetnek, hogy ezt a vitát megrendezte. KERÉBYI PERE MC /zárszó/ Kedves vendégeink, kedves kollégák, az elhangzott vitában - úgy érzem - megfogalmazódtak a Magyar Szinházi Intézet feladatai is. Amikor ismételten arról beszélünk, hogy az Intézetnek objektívnek és tudományos megközelítésűnek kell lennie, az nem a távolságtartás vagy az élő, gyakorló színháztól való idegenkedést jelenti, hanem ellenkezőleg, a színház szeretetét, de azt a fajta pártatlanságot is, amely a napi kritikai gyakorlattól eltérően általánosításra képes módon elemez tendenciákat és helyzeteket. A mai vita megerősített ebben a megyőződésben. Az Intézetnek folytatnia kell azt a kiadói tevékenységet, amelynek során - mint arra Lengyel György konkrét nevekkel is utalt - a szakmai közvélemény számára hozzáférhetők lesznek a magyar színházművészet és színháztudomány korábbi jeles alkotóinak elméleti munkái. Vonatkozóan a magyar könyvkiadásnak általában, s ezen belül az Intézetnek is, bizony nagy adósságai vannak* Ami most már az elméleti kutatások publikációs támogatását illeti, az Intézetnek ma is létezik a Szinházelmélet! Füzetek c. sorozata. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben - szervezett és összehangolt szinházelméleti kutatások hiján jobbára történeti vagy esztétikai anyagokat tartalmazott.