Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

lakhoz szólna. A szinjáték világa csak metaforikus kapcsolatban lehet a valósággal, és a valóságos életet élő nézőkkel is. Ha a szinész konkrét szavakkal a nézőhöz szól, vagy ha akár közvetlenül, akár közvetetten egy tárgy segítségével megérinti, ez a metaforikus viszony azonnal megszűnik, és valóságos életviszonnyá, kapcsolattá alakul. Ez azt is jelenti, hogy a szinész ezekben a pillanatokban, vagy a színészek ezen idő alatt kilépnek a művészet világából és belépnek a valóságos világba. S maga a szinjátékmü eddig nem is folytatódhat, amig a színészek ismét magukra nem veszik a felidézett alakok társadalmi létrétegét, vagyis, amig vissza nem mennek a művészet világába. XXX A szinjátékmü korábbi elméleti - ennek láthatóan nagyon is gyakorlati - kérdéseit a drámával való összehasonlítás világithatja meg a legjobban. Elemeztük, hogy a szinjáték egynemű közegének anyaga a színészi testekkel felidézett alakok által létesített helyzet. A felidézett alakok tartalmát és igy az általuk létesített helyzeteket és azok tartalmát azonban a dráma "nevei" és dialógusai Írják elő. Miért állítható mégis, hogy a szinjáték önálló művészeti ág, amely nem reprodukálja a drámát és nem is viszi vissza az élethez? A színjátékban, ezt is láttuk, nemcsak az a verbális jelentéscsatorna lép érvénybe, ami a felidézett alakok dialógusai által konstituálődlk, hanem a nem verbális, metakommunikációs jelentéscsatorna is. Ez nemcsak a színészek játékában jut érvényre, hanem a színpad minden egyes elemével kapcsolatban. A dráma szövege, vagyis a dialógusok Írják élő, hogy egy bálon találkozik két ellenséges családhoz tartozó fiatal; illetve, például, hogy egy vár fokán vagy egy térségen két őr felváltja egymást és egy rejtélyes szellem-alakról kezdenek beszélgetni. A drámában ezeknek a helyzeteknek ez összes tartalmait a nevek és a dialógusok teremtik meg.