Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

szerének alapvető, ontológiai sajátossága, hogy olyan jelentéscsatomák lépnek érvénybe, amelyek nem létezhetnek ez irott drámában;és amelyek a szöveg tartalmait ellentétes jelentésükké is változtathatják, kiegészíthetik és módosíthatják, elláthatják véleménnyel, minősítéssel, Ítélettel, miként az Is, hogy a jellemek, foglalkozások stb, általános magatartását, gesztusait éppúgy, mint a véleményt, Ítéletet sfc. kifejező metakommunikációs megnyilvánulásokat kizárólag a saját történelmi-társadalmi korszakukból merített megnyilvánulásformákkal jeleníthetik meg. Mindez pedig azért teszi a dráma világához viszonyítva a szinjáték világát alapvetően mássá vagy mődosulttá, mert ez a jelrendszer nem a maga alapjában, hanem csak a jelentések szintjén képes megvalósítani a bármiféle műalkotás-világból ontolőgiailag hiányozhatatlan homogenizác lót. XXX Ezek után meg kell már vizsgálnunk a szinjáték és a primer élet viszonyát is. Ez a kérdés azért elkerülhetetlen, mert a szinjátékmüben eleven, primer életet élő emberek jelennek meg, akiknek léte és mübeli megnyilvánulásaik szükségszerűen erőteljesebben idézik fel a primer valóságot, mint bármely más művészeti ágban. Ezért is mondják sokan, hogy a szinjáték a drámát visszaviszi az élethez. A kérdést azért is érdemes érinteni, mert sokan vallják: a szinjáték teljessé teszi az irott drámát. Ez - véleményünk szerint - akkor lenne igaz, ha a szinjáték életté - és nem műalkotássá - változtatná az irott szöveg világszerüségét. Ahogy emiitettük, a szinjáték akkor kezdődik, amikor egy ember mások számára olyan valakit játszik, aki nem ő. /Jászai Mari is ezt irta: "Felöltözik ki ennek, ki annak, aztán úgy tesz mint AZ volna"./ A színjátékot már ez a tény élesen elválasztja a primer valóságtól, ahol ez nemhogy nem szokásos, de ha megvalósul, a többi ember részéről azonnal visszautasít tátik, és mint nem helyénvalót, mint nem normálisát isme-