Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)
Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai
Ezt olyan jelenségekkel is igazolhatjuk, amelyek csak azóta tanulmányozhatók, mióta film, illetve hangosfilm létezik. Arról van szó, hogy bizonyos emberi alaphelyzetekhez mint pl. a szerelmi vallomás, a gyász, a lelki összeomlás stb. - és bizonyos foglalkozásokhoz, jellemekhez, karakterekhez, magatartásokhoz koronként más és más gesztusok, a testi magatartásnak egészen más és más megnyilvánulásai tartoznak hozzá. Bizonyos emberi alaphelyzetekben megformálódó testi magatartással, gesztusokkal stb. ki lehet fejezni azt is, hogy az adott időszakban egy adott közösségnek, osztálynak, rétegnek, csoportnak mi a viszonya különböző társadalmi kérdésekhez, vagy adott élethelyzetekhez, annak lényegéhez, például a halálhoz. Köztudott, hogy mindennapi életünkből teljesen kiiktattuk a halált, mint gondolati vagy ha tetszik filozófiai kérdést; ma az élet problémái között nincs helye a halálénak. Ez legfeljebb akkor jelenik meg az egyén számára, de neki is mint partikuláris, privát probléma, amikor a sajátját érzi közeledni. Mindennapi életünkben csak egyetlen viszonyunk van a halálhoz: legyen gyors és fájdalommentes. A mostani időszak szinpadi halálaiban ez a viszony formálódik meg: az esetek túlnyomó többségében gyors összecsuklás. A mai szinpadi halálokban viszont sohasem vagy egészen ritkán jelenik meg a halálhoz való bármely gondolati probléma. Az pedig sohasem, hogy a halál előtti időszak a halálra való felkészülés vagy az arra való megérés, megérlelődés; pl. a Lear király előadásaikor sem, ahol pedig ott van ez a mondat: "Ripness is all"; vagyis - nyersen - a halálra való "Megérettség a minden". /Vörösmarty forditásában ez igy hangzik: "A fő dolog, hogy elszántak legyünk", ti. a halálra. V. felvonás 2. szin./ Az adott élethelyzetben megjelenitett testi megnyilvánulásokkal ki lehet fejezni az adott ember kritikáját is. Pl. Laurence Olivier a III. Richárd 1955-ös filmváltozatában az alak kritikáját formálta meg azzal, hogy halálakor igen sokáig vonaglott, "rúgkapált" a földön.