Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

IV. BAIÁZS BÉLA ÉS LUKÁCS GYÖRGY - Lenkei Julia: Balázs Béla színházesztétikája

melynek kontúrját kétfelől kettőnk kontúrja rajzol j aj" 7 Ai 0®«­léa tőlem - L. J./ Látszik, hogy itt a forma - mint határ ­elsősorban elválaszt és csak másodsorban teremt, a megformált tehát, ha hordoz is értékhangsulyt, nem, vagy legalábbis nem egyértelműen autentikus, értékteremtő meghaladása az életnek, elidegenedett, hanem puszta tagadása, amit mi sem bizonyít job-i ban, mint hogy kivezet az életből. /"Ha a halál az, ami a for­mát adja, akkor megölök mindent, amit formálok."/ II* 1. A formátlan A formából kiinduló és azt végcélként is kitűző koncepció mellett - részben Simmel kettős értelmezési lehetőségének meg­felelően - ugyanebben az időben jelen van Balázsnál egy olyan koncepció is, amelyik a műalkotás formálatlan, konturnélküli, töredékes tipusával foglalkozik. Ha a Halálesztétiká ban vagy a tragédiaelméletben a forma képvisel értéket, itt az a soha­-meg-nem-formálható, ami a formák és töredékek között sugárzik át. A párbeszéd problémájával kapcsolatban a dialogizálók arra az eredményre jutnak, hogy az emberek közötti viszonyokban nem a fogalmiaág, hanem - mai szóval - a metakommunikáció a döntő. "De hát téma, téma - sóhajt fel az egyik beszélgető örökké valami megnevezett, középre állitott témáról beszélünk. ...Az­tán az ilyen megformulázva felvetett téma mindig valami, amit maguk közé állitanak a beszélgetők, hogy elkerüljék egymást, néha szeméremből, néha tehetetlenségből." 1 A nem előre, tuda­tosan meghatározott témáról folyó beszélgetés esetén a téma nem áll mint láthatatlan lélek a dialogizálók közé - "mert o­lyankor a szó súlypontja nem fogalmi tartalmában van, hanem abban a hangulatban, amely a csengéséből, az ajkam mozdulatá­ból, abból, hogy éppen mikor mondtam, azövődik és mint fénypára vesz körül." Ugyanigy a művészetben is az az élmény a döntő, ami a forma mögöt t, a megformált, vagy akár megformálatlan ele­mek közöt t és egyáltalán nem szükségképpen általu k születik 297

Next

/
Thumbnails
Contents