Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
L ehetetle n; ami mér majdnem lényegre jellemző... Azt hiszem, hogy a tragédia valahogy nem vonatkozik az életre, hanem egy nagy theoria, valami nagy abszolút geometria fél e. Abszolút élet. Ezért van, hogy tragikus létemre vidám tudok lenni, hogy egy idegen ember drámáját tragédiává tudom javítani. Ez kon146 strukció. Pusztán a játék kedvéért jegyezzük meg, hogy Lukács alighanem azt válaszolhatta Balázsnak, amit Lassalle Marx vádjaira: "Ha nem hiszel a kategóriák örökkévalóságában, 147 akkor Isten örökkévalóságában kell hinned.' Az ember lényegét, a "nembeiiséget" keresve a fiatal Lukács igy jutott e konstrukciókhoz, teoretikus rögzitettségekhez, és történelmietlen látásmódja megakadályozta abban, hogy az ember lényegét éppen az olyannyira lenézett és tagadott empíriában is keress e. Ugyanakkor - és a lehetőséget csak ismeretelméleti, nem pedig történelemfilozófiai kérdésként vetve fel - 6 maga is tisz>tábsn volt azzal, hogy az empíria fogalma puszta konstrukció: "amit mi empíriának szoktunk nevezni, az semmi más, mint elvonatkoztatás a hozzá tartozó transzcendenciától, mint lefejtése a transzcendenciának az életről, amelyhez pedig lényegében elválaszthatatlanul hozzátartozik... A tiszta empíria tehát a mi világunkban absztrakció, és mint ilyen, művészileg ábrázolhatatlan; a művészi ábrázolás konkrétságát, érzéki erejét mindig a tranazcenden148 cia világossá válásának köszönheti." Ez a tisztánlátás azonban nem eredményezte azt, hogy ezt a történelmi szubjektum lehetőségeire, szituációjára is alkalmazza - elsősorban a mér említett társadalmi, és nem annyira személyes okok következtében. Ugyanígy A heidelbergi esztétik ában ezt olvashatjuk /ismét csupán logikai, és nem történetfilozófiai kontextusban/: "'Aki ésszerűen néz a világra - mondja Hegel -, arra a vilá g is ésszerűen néz.' Ez a kijelentés csak akkor sem nem tautológia, sem nem értelmetlenség, ha az 'ész' mindkét mondatban ugyanazt jelenti, ha az ész nézőpontjához való felemelkedés annyit jelent, hogy a szemlélő szubjektumban a világ lényege, a világ esze szólal meg, ha az ész az 'ésszerű' szemlélésben önmagát szemléli." 14 9 Az idézeteket folytat95
